Megjelölve gazdaság


A globalista Soros szerint be kell áldozni a görögöket

A Financial Times közölte Soros György véleményét, mely szerint a görög csőd elkerülhetetlen, továbbá az eurózóna többi perifériális országát csak ebben az esetben lehet megmenteni, természetesen ehhez arra is szükség van, hogy a politikusok belássák, nem elég a monetáris politikát összehangolni, a költségvetési politikát is közösségi szintre kell emelni. A problémákat egy idő után már nem lehet nemzeti szinten kezelni Soros szerint, a csendes többségnek ezért fel kell vennie a kesztyűt, és harcolnia kell az integráció folytatásáért.

Az ázsiaiak elhagyják a süllyedő görög hajót

Dél-ázsiai migránsok ezrei kívánkoznak haza Görögországból, a súlyosbodó gazdasági visszaesés következtében. A dél-európai ország jelentős adóemelés, költségcsökkentés, illetve kormányzati megszorítás elé néz, mely különösen nehéz terhet ró a bangladesi, pakisztáni, indiai vagy akár Srí Lanka-i származású migránsokra, bevándorlókra. Az Európai Unió 12 milliárd eurót kitevő, újabb gazdasági mentőcsomagja ellenére növekszik a társadalom közép- és alsó rétegeit átszelő feszültséghullám, mely leginkább az immáron sorozatossá váló athéni tüntetésekben nyilvánul meg.

Jobbik: Nem szabad hitből az EU tagjának maradni!

A Jobbik szerint csak akkor szabad az Európai Unió tagjának maradnia Magyarországnak, ha az a költség-haszon elemzésben egyértelműen pozitív egyenleget mutat, ami jelenleg nem mondható el – jelentette ki Gyöngyösi Márton pénteki sajtótájékoztatóján. Leszögezte: Magyarország eddigi uniós tagsága egyetlen várt területen sem hozott áttörést. Így nem sikerült orvosolni a foglalkoztatási gondokat, csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket, emelni a K+F tevékenység szintjét és nem született újjá a mezőgazdaság sem – mondta az ellenzéki politikus.

Be nem vallott adósságot görget maga előtt a kormány?

Felülvizsgálja a kormány az idei évre vonatkozó költségvetési pályát a 21.2%-os MOL részvénycsomag visszavásárlása miatt. A kormány még a múlt hónapban egyezett meg az orosz féllel, hogy visszavásárolják a Szurgut birtokában lévő MOL részvényeket. Az ügylet értéke megközelítőleg 500 milliárd forint (1.88 milliárd euró avagy 2.7 milliárd dollár), melyet a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékából finanszíroztak.

Euró, svájci frank – Brutális árfolyamok várhatóak

A Görögország miatti piaci aggodalmak a forint árfolyamán is nyomot hagynak, s mivel a hétvégén sem sikerült megegyeznie az uniós vezetőknek hétfőn ismét 225 forint közelébe kerülhet a frank és 270 forint fölé kúszhat az euró – írja napi devizapiaci elemzésében a Commerzbank.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com