Megjelölve globalizáció


A kőművesek köztünk járnak

Valószínűleg vég nélkül lehetne sorolni azokat a magyar közéleti történéseket, amikor a hazaárulás, az idegen érdekek kiszolgálása a kitartással párosul. Mégis mindig kicsit megdöbben az ember, ha újabbat tapasztal, ha azt veszi észre, hogy egyesek milyen elszántsággal és milyen gyűlölettel képesek viszonyulni Magyarországhoz akkor, amikor nem ők vannak hatalmon, amikor nem az ő érdekeik szerint folynak a mindennapok ebben az országban.

Menthetetlen

Nem kapott itthon túl nagy hírverést, de a napokban került nyilvánosságra a baseli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) azon tanulmánya, mely az egyes államok adósságával foglalkozik. Nem untatnék senkit sem a száraz számokkal, mindössze egyetlen megállapítást idéznék az anyagból: „Elérte és meghaladta a 100 ezer milliárd dollárt a világ államainak összadóssága.”

“Mindent elérünk” – áll a Felderítő Hivatal új logóján

Az elit egyre arrogánsabban terjeszti ki hatalmát a világ felett, és egyre kevésbé veszi a fáradságot, hogy leplezze céljait, nyilván arra számítva, hogy az „igazi” káosz kirobbanását követően a tömegek minden biztonságot ígérő eszközt és intézkedést tárt karokkal fogadnak majd.

Még két év, és vége?

Azt hiszem, nem kell közgazdásznak lennünk ahhoz, hogy észrevegyük milyen folyamatok játszódnak le manapság Európában az elmúlt évek gátlástalan és spekulatív gazdasági döntéseinek következményeként. Naponta röppenek fel hírek az eurózóna nehézségeiről, az egyes országoknak nyújtandó segélycsomagok nagyságáról és szükségességéről, és persze a megoldásról, ami majd mindenkit kisegít a bajból. Mégis úgy érezhetjük, hogy igazából nem történik semmi sem. Semmi, ami a kilábalás felé mutatna abból a gödörből, amibe a telhetetlen globalisták taszították a világ ezen felét.

Az ember, aki legyőzte a GMO-góliátot

A világ jogvédőként, a „gazdafelszabadítási mozgalom” egyik zászlóvivőjeként ismeri. A kanadai Percy Schmeiser a géntechnológiai mamutcégek elleni harc emblematikus alakja, mert szembeszállt az ágazat legrámenősebb képviselőjével, a Monsantoval.

Idén talán még le lehet állítani a ketyegő élelmiszerbombát

Algériában cukrot követeltek egy erőszakos tüntetés résztvevői a múlt héten, ami az első látványos jele annak, hogy a 2008-as éhséglázadások idején beállított magasságokba emelkedett az alapvető élelmiszerek ára januárra. Az ENSZ szerint gabonahiány fenyegeti a világot, több mint 80 ország pedig készülhet az éhezésre, bár az idei évet még ki lehet húzni a felhalmozott tartalékokkal.

És jön a hódító hadsereg… az Európai Csendőrség

Ennek a csendőri – speciális rendőri erőnek meglepően nagy hatáskört adott az Európai Unió vezetése, az Európai Bizottság (feltehetőleg az Európa Parlament teljes támogatásával) és felhatalmazta olyan cselekmények megtételére is, ami csak a Lisszaboni Szerződés teljes ratifikációja után vált lehetségessé. Ez az a bizonyos “Megszállási jog”, mely az EU Csendőrséget felhatalmazza a katonai beavatkozásra az Európai Unió bármely tagállamában.

Hogy ludditák lennénk? Hát persze!

Az elmúlt évtizedekben a neoliberális rend bajnokai minden helyi és nemzetközi fórumról azt harsogták fülünkbe, hogy a technológia fejlődése egyre növekvő gazdagságot hoz, boldogabbak leszünk tőle, több lesz a szabadidőnk. Szó volt a termelékenység növekedésről, robotikáról, informatikáról és kísérő zenéjéről.

Ezermilliárdos környezeti kárt okoznak a multik évente

A világ 3 ezer legnagyobb vállalata évente 1,7 billió eurónyi természeti értéket pusztít el az ENSZ szerint. A világszervezet környezetvédelmi programjának (UNEP) új tanulmánya szerint a nemzetközi nagyvállalatok alig ügyelnek a természeti sokszínűség megőrzésére.