Megjelölve homoszexuális-felvonulás


Egy debreceni hazafi feljelentette a Pride nemzetgyalázóját

Címzett: Budapesti Rendőr-főkapitányság
Tárgy: Feljelentés

Tisztelt Rendőrhatóság!

A 2014. július 05-én megrendezett Budapest Pride Felvonuláson történt, számomra minősíthetetlen esettel kapcsolatban kérem az Önök szíves segítségét. Az esemény hivatalos honlapja az alábbiakat közli :

„Több, mint 10.000 ember vesz részt a Budapest Pride Felvonuláson, amely egyszerre ünnepli a sokszínűséget, a hazai leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösséget, és hívja fel a figyelmet a civil kiállás, a szolidaritás és a jogtudatosság fontosságára. A felszabadult hangulatú, békés tömeg azt üzeni, hiszünk a demokratikus értékekben és megvédjük alapvető emberi jogainkat.”

Négyen megfagytak a grönlandi melegfelvonuláson (álhír)

Tragédiába torkollott a két hónaposra nyúlt büszkeség napja Grönlandon. A melegszervezetek napnyugtáig meghirdetett felvonulása ugyanis a fehér éjszakák miatt nem ért véget időben. A tollruhába és színes jelmezekbe öltözött meleg eszkimókra a hirtelen érkezett lehűlés mért végzetes csapást. Sokan már két hete táncoltak egy hókotró tetején, ám a fáradtságtól elaludtak és megfagytak.

Orbán inkább a hazai homoszexuálisokat vállalta be

Azt gondolom, első reakcióként sokan meglepődtünk tegnap, amikor a hírportálok nyilvánosságra hozták a BRFK azon határozatát, melyben megtiltja a június 18-ára tervezett homoszexuális felvonulást a fővárosban. Az abszurdisztáni tapasztalatokból kiindulva másodikra pedig már azt tippelgettük, hogy vajon mennyi időt kell várni arra, hogy a rendőrség módosítson az elhatározásán, mert azért azt mindnyájan tudtuk: az nem fog megtörténni, hogy a tiltóhatározat érvényben marad.

Brit melegfront

Nagy-Britannia külpolitikájának immár hónapok óta hivatalosan is fő célkitűzései közé tartozik a külföldi homoszexuális mozgalmak támogatása. Olyan országokban, mint például Jamaica, ahol a homoszexuális cselekményeket hosszú börtönévekkel büntetik, vagy Nigéria, ahol halálbüntetést is vonhatnak maguk után, a brit külképviseleteket arra bátorítják, hogy “támogassák a haladást” a homoszexuális felvonulások és a helyi “melegjogi” aktivisták akcióinak finanszírozásával.

Rendbontások fenyegetik a homoszexuálisok belgrádi parádéját

A szerb biztonsági szolgálatok erőszakos rendbontásokra, utcai összecsapásokra számítanak a Belgrádba vasárnapra tervezett, a Meleg Büszkeség Napja alkalmából tartandó felvonuláson – értesült a Politika című szerb újság.

A lap keddi száma idézett egy belső dokumentumot, amely szerint a szolgálatok arra számítanak, hogy egész Szerbiából, illetve a boszniai Szerb Köztársaságból tömegével érkeznek majd Belgrádba azok a különböző szurkolótáborokhoz és jobboldali szervezetekhez tartozók, akik ellenzik a melegek és leszbikusok felvonulását. A Crvena Zvezda erőszakosságukról híres drukkerei információk szerint a rendezvényt biztosító rendőröket is meg akarják támadni.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com