Megjelölve Morvai Krisztina


Szeretettel Brüsszelből…

A közelmúltban Brüsszelben jártunk, három megyéből harminckét szerencsés nő, Morvai Krisztina meghívásának jóvoltából. Ennek apropóján ezzel a kis képes – szöveges beszámolóval köszönöm meg mindazoknak, akik lehetővé tették számomra, hogy ezen a kiránduláson részt vegyek.

Erkölcsi győzelem! – A rendőrség megkövette Morvai Krisztinát és Gaudi-Nagy Tamást

A Jobbik EP- és országgyűlési képviselői mai közleményükben tájékoztatták a nyilvánosságot arról, hogy peren kívüli egyezség alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság elégtételt adó közleményben fejezte ki sajnálkozását amiatt, hogy Morvai Krisztinát és Gaudi-Nagy Tamást tüntetésről távozó több más személlyel együtt rendőri támadást ért 2009. március 15-én.

Igazságosabb agrárpolitikát! – Lakossági fórum Berettyóújfaluban

Három jobbikos politikus, Morvai Krisztina EP-képviselő, illetve Varga Géza és Kulcsár Gergely országgyűlési képviselők tartanak lakossági fórumot Berettyóújfaluban holnap, azaz szombaton 16 órai kezdettel. A rendezvénynek, amely az “Igazságosabb agrárpolitikát!” címet viseli, a Városi Müvelődési Központ ad otthont.

Piaclátogatás és gazdafórum Berettyóújfaluban

Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt 2011. június 11-én szombaton Berettyóújfaluban, ahol Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője és Varga Géza jobbikos országgyűlési képviselő tart lakossági és gazdafórumot a Nadányi Zoltán Művelődési Központban.

Morvai Krisztina őstermelőkkel egyeztetett

Szombat délelőtt Győrbe látogatott Morvai Krisztina. A Dunakapu téren sok őstermelő és piacos mondta el problémáit több kérdésben is, de főleg a piac áthelyezése volt a központi téma – tudósít a Kisalföld.

Szombat délelőtt lévén, igazi piaci hangulat fogadta a járókelőket a győri Dunakapu téren. Őstermelők, árusok, vállalkozók kínálják portékájukat standjaiknál. Az ember orrát hol a friss zöldségek és gyümölcsök, hol pedig a sült kolbász és a savanyúság illata csapja meg.

Saját kutatásba kezd Morvai Krisztina a mindennapi bűnözés témájában

Morvai Krisztina A mindennapi bűnözés és a bűnözéstől való félelem jelensége Magyarországon címmel saját tényfeltáró és elemző felmérésbe kezd, melynek módszertana a vidéken élő lakosság megkérdezése, célja pedig a szükséges jogszabályi intézkedések megtétele. A képviselő első lépésben Gyöngyöspatára látogat.

Morvai Krisztina: Két könyvem megírása óta semmi sem változott

Morvai Krisztina az Európai Parlamentben kijelentette, hogy a mintegy 15 évvel ezelőtt megírt két könyve óta – melyek a nők elleni erőszakról szóltak – nem történt semmi változás. Tény és való, hogy nincsen és nem is lehet egységes európai uniós szabályozás, viszont nagyon sok európai adófizetői pénz megy el a megelőzési és kezelési programokra – tette hozzá, majd feltette a kérdést: hogyan ellenőrzik ezeknek a pénzeknek a megfelelő elköltését?

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com