Megjelölve mutyizás


A legális dohánypiac negyede eltűnt

A legális dohánypiac negyede tűnt el tavaly a NAV jövedéki statisztikái szerint. Ilyen kevés cigaretta még soha nem fogyott Magyarországon, mint 2013-ban: 9,3 milliárd szál. Ez 2012-ben 12,5 milliárd szál volt, 2011-ben pedig 13 milliárd szál.

A Jobbik összeférhetetlenséget sejt az MNB arculatváltása kapcsán

Lenhardt Balázs bejelentette: a Jobbik képviselője kedden feljelentés-kiegészítést nyújt be a Legfőbb Ügyészségnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arculatváltása ügyében május 18-án megtett feljelentéséhez. Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést a jegybank ellen, mert a Braun and Partners tanácsadó cég érdekeltségébe tartozó vállalat szerinte indokolatlanul sok pénzt – 45 millió forintot – kapott az MNB tavalyi arculatváltásának kialakításáért és az ehhez kapcsolódó kommunikációs tanácsokért.

Az utolsó üdülőinket is lenyúlják a régi kommunisták

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján elmondta: A KEHI jelentése alapján az ügyészség elrendelte a nyomozást a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál történt kilenc nagy értékű szállodának áron aluli eladása ügyében.

Nívós mutyi

Újabb lakásmutyiról hírelt nemrég a fidesz.hu. Azt írják: „A most kipattant botrányban egy III. kerületi ingatlant “járattak meg” a tárca, a HM EI Zrt., a Mester Nívó Kft. közreműködésével, mintegy 15 millió forintos kárt okozva az államnak.” És hát nem tehetek róla, de erről is na vajon ki, hát persze, hogy Kósa Lajos jutott az eszembe.

Koszovói vécécsészék

Akárhogy is nézzük azért érdekes és legfőképp tanulságos ez a napokban kipattant koszovói fürdőszobaszalon ügy. Ismét egy olyan történet, ami pontosan rávilágít arra a mocsokra, amit mi Magyarországon valamilyen óriási tévedés folytán politikának nevezünk. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy másutt a politikai adok-kapokban nincsenek piszkos ügyek, mert biztosan vannak, de az talán ritka, hogy a pofátlanság, a gátlástalanság és az abszurditás ilyen elegyet alkosson, mint ebben az ügyben, vagy tágabban értelmezve a honi elszámoltatási ügyekben.

Végleg hiteltelenné vált a Nagy Fideszes Elszámoltatás

Csak sikerült végleg elnulláznia magát az elszámoltatási kormánybiztosnak. Az elmúlt 10 hónap alatt idáig sem tudott sok eredményt felmutatni, a jelenleg is zajló ügyek nagy része ugyanis még a Bajnai-kormány ideje alatt indult el. Orbán Viktor a jövő tétjének nevezte az elmúlt nyolc évben történt állítólagos visszaélések felelőseinek elszámoltatását: “két ügy van, amely nem tűr halasztást: az elszámoltatás és az ország megmentése a gazdasági összeomlástól.”

Szalmaégetéssel tiltakozott a Jobbik a Vértesi Erőmű bezárása ellen

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) előtt elégetett szalmabálával tiltakozott csütörtökön a Jobbik az oroszlányi Vértesi Erőmű (VÉRT) helyére tervezett szalmatüzelésű erőmű megépítése ellen. A Jobbik felháborítónak tartja, hogy az MFB továbbra sem adja ki tervezett beruházás dokumentumait, ezért bírósághoz fordulnak – hangzott el.

A résztvevő jobbikos politikusok emlékeztettek rá, hogy a VÉRT-tel együtt üzemelő szénbányát 2012 végén, magát az erőművet pedig 2014 végén várhatóan bezárják. A helyi önkormányzat által is támogatott terv szerint a jelenlegi szénnel működő erőmű helyén a BHD Erőmű Zrt. építene egy szalmatüzelésű erőművet 40 milliárd forintos beruházás keretében. Csakhogy a beruházás 80 százalékát – 32 milliárd forintot – az MFB adna állami forrásból hitel formájában. Vagyis a Jobbik álláspontja szerint az állam vállalná a kockázatot, a magánbefektető pedig “vinné az esetleges profitot.”

Z. Kárpát Dániel: Vessen véget a kormány a szabadrablást biztosító gyakorlatnak!

Z. Kárpát Dániel pénteki sajtótájékoztatóján egy 21 éve folyamatosan – maffiarendszerű keretek között – működő folyamatról beszélt, amelynek keretében közpénzek átszivattyúzása zajlik magánzsebekbe. A magyar választók azért váltották le az előző kabinetet, azért szakítottak az előző nyolc év szabadrablást biztosító rendszerével, hogy véget vessenek ennek a gyakorlatnak.

Közpénzből fizették Bayer magánvádas pereinek költségeit

Mint ismeretes, Madách-díjat kap a Fidesz-többségű Nógrád megyei önkormányzattól Bayer Zsolt. A kormánypárti képviselők szerint ugyanis az újságíró számára Az Ember Tragédiája szerzője örök példa. Bayerről kiderült: magánvádas pereinek ügyvédi költségeit Esztergom fideszes vezetésű önkormányzata fizette korábban, és lehet, hogy ez így is marad.