Ma már homályba vész, hogy melyik politikai oldalon is született meg a panelproli kifejezés. Az MSZP szerint Kövér László szájából hangzott el először valamikor a 2002-es választási kampány alatt. A Fidesz azonban visszautasította a vádat, és rámutatott arra, hogy a panelproli kifejezés a Népszabadság című napilap 2001. szeptember 27-i számában jelent meg, egy F. Hegyi István által jegyzett publicisztikában. Tehát még a Kövér-elszólás előtt.
Egy ideológiai förmedvény korszakának végére tehetünk pontot 2010-ben. Magyarország és a magyar nemzet 1949 óta (nem felejtve el Károlyi és a Tanácsköztársaság ámokfutását 1918. november 1. és 1919. augusztus 1. között), megszakítások nélkül áldozata a baloldalnak nevezett parazita-szocializmusnak, amely kisajátította magának a hatalmat, rabigába hajtott egy népet, vérbe fojtotta a szabadságot, gyilkolt és elnyomott, később átmentette magát az államszocializmusból a demokráciának csúfolt vadkapitalizmusba, majd kizsákmányolta, illetve kiárusította Magyarországot. Évtizedes bűnök írhatóak ennek a lélektelen politikai szörnyetegnek a számlájára.
Igazi komédiának lehettünk tanúi a hétvégén, ha odafigyeltünk az SZDSZ elnökválasztására. Csupa móka-kóka-kacagás, retkesül nagy beégetések és a rendszerváltás utáni legnagyobb poén. Röviden így lehetne felvázolni a SZDSZ vasárnapi szórakoztató showműsorát.
De bolygassuk meg picit a WC kefével a budi alját! Itt van ez a szétforgácsolódó párt, amely 20 év után sokadszorra köpte magát szembe vasárnap. Most épp azért, mert kétségbeesetten próbál kimászni abból a politikai mocsárból, ahová saját magát juttatta. Miközben az Európai Parlamenti választásokig agyonmagasztalt liberális szellemiségével és képzelt érdemeivel – melyekkel megajándékozta a magyar népet az elmúlt években -, szándékozott reklámozni politikai létjogosultságának megkérdőjelezhetetlenségét, addig most jött egy Retkes Attila, aki mindezekért bocsánatot kért. És valóban! Az SZDSZ eddigi működését végigkövetve nem sok olyat tudnánk felidézni magunkban, amely Magyarország és a magyar nemzet javát szolgálta volna.
Kísért a múlt! Mintha csak folyamatosan csúsznánk vissza a kommunista diktatúra éveibe. Az elmúlt 20 évben, az állítólagos rendszerváltás óta nem volt még példa arra, hogy egy törvényesen működő politikai párt elnökét a karhatalom megbilincselve hurcolja el egy tüntetésről, szimpatizánsai és bajtársai éléről. De mondhatjuk azt is, hogy évtizedek óta nem volt olyan politikusa Magyarországnak, aki a meggyőződéséért képes lett volna ilyen bátran kiállni és farkasszemet nézni a rendőri brutalitással, mint Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, illetve a koncepciós per során feloszlatott Magyar Gárda Egyesület elnöke.
Ez az ember szombaton bebizonyította, hogy nem fél a szimpatizánsai közé menni az utcán, ez az ember nem fél közösséget vállalni a vele azonosan gondolkodó emberekkel, ez az ember nem fél a társai sorsában osztozni, ha a helyzet úgy kívánja, ez az ember nem száll páncélozott kocsiba, hogy a biztonságot válassza, mikor a barátaira, a bajtársaira, a szövetségeseire erőszakos hordák rontanak rá! Ő nem eszközként tekint az emberekre a pártpolitika, a hatalom megszerzése érdekében, hanem ellenkezőleg, eszközként tekint a politikára, az emberek jövőjének építése érdekében, melyért kész harcolni, áldozatokat hozni és a saját testi épségét, biztonságát is kockára tenni. Az ilyen emberekre mondják azt, hogy igaz hazafi, akire fel lehet nézni, aki érdemes arra, hogy kövessék!
Fűben ülni tilos! Akinek mégis eszébe jutna csoportosan, békésen a bajtársaival, a barátaival ücsörögni, megpihenni, az készüljön fel, mert azonnal elhangzik ellene a sündőrségi csatakiáltás: Sün! A következmény: trappoló droidok, automata ütlegelés, közvetlen közelről, vakításig gazspray spricc, majd pedig elhurcolás, bilincsbe verve, hogy végül ne a fűben, hanem a cellában csücsülhessen az ember.
Ilyen országban élünk! Miközben mindennapossá válnak az olaszliszkai, a kiskunlacházai, a veszprémi esetek – hogy néhányat említsek az elmúlt időszak brutális gyilkosságai közül -, addig a rendőrség ülő emberek tömegoszlatását kezdi el rendszeresíteni, csak mert egy összezsugorodott, hatalmát féltő politikai klikk utasítására valami bírónő szerint azok keltenek ma félelmet állítólag Magyarországon, akik felhívják a figyelmet a közbiztonság romlására, akik megoldást sürgetnek, akik védelmet biztosítanak a rettegésben élőknek, akik szolidaritást vállalnak az elesettekkel.
Mielőtt pezsgőt bontanának a balliberális oldalon egy nyilvánvaló politikai döntés kapcsán és az MSZP-ben elénekelnék pirospozsgás arccal az Internacionálét örömujjongva, amiért a Magyar Gárda Egyesületet feloszlatta immár „jogerősen” a Fővárosi Ítélőtábla, ráadásul ennek az általuk kezdeményezett koncepciós pernek az eredményét a Magyar Gárda Mozgalomra is vonatkoztatnák, nem ártana, ha végre felfognák, hogy minden egyes elmúló nappal, akárhogy is gáncsoskodjanak, egyre közelebb kerülnek a végső, elkerülhetetlen bukásukhoz!
Mi a közös egy fideszes és egy jobbikos szimpatizánsban?
Mindkettő hiszi, hogy a Jobbikra nem csak Brüsszelben, de a magyar parlamentben is szükség van! Bár a két párt vezetésének viszonya cseppet sem barátságos, a szavazóik ennek ellenére könnyen megtalálják a közös hangot. Hiába nevezte Orbán Viktor a választásokat megelőzően a Jobbikot ellenségnek, hiába igyekeztek a fideszes vezetők felváltva meggyőzni a választópolgárokat, hogy a Jobbikra leadott voksok, elveszett szavazatok, a pártnak mégis sikerült három mandátumot szereznie az európai parlamentbe, többek között a Fidesz szimpatizánsok egy részének hozzájárulásával. Így a Jobbik eredménye, amely a harmadik helyre emelte a pártot a magyar politika dobogóján, ledöntötte az elveszett szavazatok mítoszát.
Egyetlen más párt sem tett annyit azért, hogy széles körben megismertesse az emberekkel a Jobbikot, mint az SZDSZ! Időt és pénzt nem sajnálva, folyamatos hírverést, reklámot biztosított a médiából kizárt Jobbiknak. Hála az SZDSZ-nek, jól az eszébe lett vésve a magyar embernek, hogy mi is a különbség egy SZDSZ-re és egy Jobbikra szavazó között.
Köszönet a kreatív óriásplakátokért, ahol igyekeztek elhatárolni a liberális szavazókat a magyar emberektől! Így könnyebb volt eldönteni Magyarországon, hogy kire is szavazzanak az európai uniós választásokon a magyar emberek, és kire ne!
Folytatjuk, mert azt látjuk, hogy ezt várja az ország! – jelentette ki tegnap Lendvai Ildikó az EP választások eredményei után, melyek az MSZP és a „modern baloldalnak” nevezett demagógia végső bukásának lehetőségét teremtették meg.
Olyan „horn gáborosan” megnyilvánulva csak a következőképpen lehet reagálni az MSZP elnöknőjének gyomorforgató csúsztatásaira, sületlenségeire:
Nem azt várja az ország, Ildikó, hanem azt, hogy menjetek a p*csába! Valljuk be!
Ha finomabban akarok fogalmazni, akkor egyértelműen a jobboldal nyerte meg az európai parlamenti választásokat, méghozzá fölényesen, rámutatva arra a tényre, hogy a baloldal kormányzása, nem az ország, nem a nemzet akaratát testesíti meg, hanem szétforgácsolódó politikai klikkek kétségbeesett kapaszkodását a hatalomba.
Az első, ami eszébe jut az átlag állampolgárnak a politikáról, egy jól ismert mondás, miszerint a politikánál mocskosabb dolog nincs a világon. Manapság ha másban nem is, de ebben az egyben a legtöbb ember egyetért, hiszen végső soron az elhibázott politikai lépések, a mocskos politikai rivalizálások, hatalmi csatározások vezettek Magyarország kizsákmányolásához, eladósodásához, illetve a kiéleződő társadalmi problémák felszínre töréséhez.
Joggal vetődhet fel az emberben a kérdés, hogy ha a nemzetünket a politika szabdalta fel egymással hadakozó táborokra és taszította gazdasági nyomorba, akkor vajon létezik e olyan politika, amely képes lehet újra a helyes irányba koordinálni az országunkat, megszabadítva népünket a társadalmi depressziótól, valamint felemelve a gazdasági bizonytalanságból?
