Megjelölve Orbán


Eddig az előretörés, innentől a felelősség!

Sokan, sokféleképp fogják magyarázni azokat az eredményeket, melyek 2009. június 7. napján születtek Magyarországon. Egy oldalon a várt győzelmet fogják értékelni, míg egy másikon a várt vereséget. Egy oldalon a meglepetésszerű előretörést, míg egy másik oldalon a teljes megsemmisülés határát. A szokásos közhelyek záporozni fognak, megspékelve a mesterkélt megdöbbenéssel. Szóval lesz itt sok minden, így vállalkozzunk mi is egy kis értékelésre.

A FIDESZ-KDNP tehát nagyarányú győzelmet aratott. Nos, nem akkorát, mint szeretett volna, de felesleges dolog vitatkozni, ha ilyen magasak az arányok. Orbánék hozták a kötelezőt. 14 képviselőt delegálnak, ami ugye több, mint a 22 fele. A kormányzó pártok folyamatos nyomás alatt tartása, a „lelkesítő” negatív kampány most kiállta a próbát, szemben a múlt elvesztett országgyűlési választásaival. Mondhatnánk, hogy a FIDESZ-nek ezt kell folytatnia és hozza majd a kétharmadot, de persze ez nem így van. Erről majd később.

Interjú Vona Gáborral a Magyar Hírlapban

Rend, jólét és ébredés – cukor és korbács nélkül

A Jobbik Magyarország második számú politikai ereje kíván lenni, s immár azzal számol, bármikor kormányzati pozícióba kerülhet – nyilatkozta a lapunknak adott interjúban Vona Gábor. A megerősödött nemzeti-radikális párt elnöke ugyanakkor egyik parlamenti párttal sem kötne koalíciót. A rendet, jólétet és öntudatra ébredést hirdető párt legnagyobb kihívása hátravan: megtartani szavazóbázisát.

– Mennyi pezsgő folyt múlt vasárnap este?

– Nagyon sok. S külön koccintottunk arra, hogy az SZDSZ az Európai Parlamentben megszűnt létezni. Nem írnám le viszont a szabad demokratákat két szempontból sem. Egyrészt, mert pénzük bőven van ahhoz, hogy talpra álljanak. De ha ez nem sikerülne, akkor kriptoeszdéeszesként a mostanihoz képest még nagyobb számban feltűnnek majd a parlamenti pártokban. A Lehet Más a Politika is egy lehetőséget nyújt az SZDSZ-nek, hogy ne tűnjön el véglegesen, csak átalakuljon.

Az Orbán-féle IMF-hitelt is ellenzi a Jobbik

A Jobbik Gazdasági Kabinetje megütközéssel fogadta Orbán Viktor azon bejelentését, hogy a Fidesz hatalomra kerülése esetén újabb IMF-hiteleket terveznek felvenni, és az államháztartási hiány növekedését is elképzelhetőnek tartja. A pénzpiacok nem igényeltek ilyen tartalmú bejelentést, hiszen a választások után erősödött, majd stabilizálódott a forint és a tőzsde helyzete.

Kikérem magunknak! – Nyílt levél Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének

A Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnökeként az Európai Parlamenti választások kampányában nyolcvannégy lakossági fórumon találkoztam és beszélgettem az ország legkülönbözőbb településein az ott élő emberekkel, hallgattam panaszaikat és ismertettem velük a Jobbik programját. Vasárnap választás volt és az eredmények visszaigazolták azt a nyomvonalat amerre a Jobbik vezetői jártak. Ott volt legeredményesebb a pártom, ahová személyesen eljutottunk és sikerült a magyarság érdekképviseletének új radikális módjáról, eszközeiről meggyőznünk a választókat.

Torz minta

Szeretem a közvélemény-kutatókat, meg a politológusokat is. Ha lenne egy kajmánokkal teli medencém, meghívnám őket fürdőzni. Persze, kivételek itt is akadnak. De lehet, hogy nem.

A végéről kezdeném: 2009. június 7-én körülbelül 21 óra 40 perc magasságában a tévécsatornákon megjelent egy ábra, miszerint a Fidesz 16-17, a Jobbik pedig 1 mandátumot fog kapni az EP választáson…

Most pedig – a dráma kedvéért – visszaugrom tavaly nyárra: mondják, hogy a Jobbikot két közvélemény-kutató cég is megkereste akkor, és közölte, hogy a párt már mérhető, úgy 2-3%-on áll. De! De, akkor fogják ezt nyilvánosságra hozni, ha a Jobbik fizet érte.

Felnőtt a Jobbik, a magyar emberek politikai gyermeke!

Folytatjuk, mert azt látjuk, hogy ezt várja az ország! – jelentette ki tegnap Lendvai Ildikó az EP választások eredményei után, melyek az MSZP és a „modern baloldalnak” nevezett demagógia végső bukásának lehetőségét teremtették meg.

Olyan „horn gáborosan” megnyilvánulva csak a következőképpen lehet reagálni az MSZP elnöknőjének gyomorforgató csúsztatásaira, sületlenségeire:

Nem azt várja az ország, Ildikó, hanem azt, hogy menjetek a p*csába! Valljuk be!

Ha finomabban akarok fogalmazni, akkor egyértelműen a jobboldal nyerte meg az európai parlamenti választásokat, méghozzá fölényesen, rámutatva arra a tényre, hogy a baloldal kormányzása, nem az ország, nem a nemzet akaratát testesíti meg, hanem szétforgácsolódó politikai klikkek kétségbeesett kapaszkodását a hatalomba.

Morvai Krisztina válasza a legújabb csúsztatásokra

Dr. Morvai Krisztinát – mint kitűnő büntetőjogászt és varázslatos női közszereplőt – minden párt szerette volna magáénak tudni, ő azonban tavaly ősszel a Jobbikot választotta. Azóta elhallgatta a média, a választás előtti utolsó héten pedig átfogó lejáratókampányba kezdtek a Fidesz szócsöveként működő médiumok. Hirtelen „megvilágosodtak”, hogy mégsem hiteles számukra az a személy, akit az Orbán-kormány jelölt az ENSZ nőjogi bizottságába. Alább Morvai Krisztina válasza a legújabb csúsztatásokra.

A Jobbik nyílt kérdése Orbán Viktorhoz, a Fidesz elnökéhez földügyben

Tisztelt Elnök Úr!

Amit elértünk, az nem elegendő – ismerte el Ön miniszterelnökként 2001. június 19-én az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásban értékelve a termőföldre vonatkozóan kormánya és az Európai Unió közötti megállapodást. Ezt megelőzően írta alá Martonyi János külügyminiszter Göteborgban a csatlakozásunkat előkészítő tárgyalások meghatározó dokumentumát, a magyar termőföld tulajdoni kérdéseit is magában foglaló „A tőke szabad áramlása” fejezetet. Nekem az a megtisztelő lehetőség jutott, hogy a MIÉP-frakció álláspontját képviselhettem, megalapozott aggályainkat kifejezve a termőföldünk magyar tulajdonban tartását illetően.

A cigány kérdés megoldása európai léptékkel

A magyar nép mindig is befogadó nép volt. Rengeteg náció telepedett le az ország területén, volt, amelyik önszántából, és volt, amelyik kényszerből. Valamilyen módon majdnem mindegyik népcsoport be tudott illeszkedni a magyar társadalomba, elfogadva annak erkölcsi és morális normáit. Természetesen ezen a területen is vannak kivételek. A cigányság az egyik olyan kisebbség, és reményeink szerint meg is marad kisebbségnek, amelyik ezeket a normákat nem tudja, és nem is akarja elfogadni.

Kérdések a “viktoriánus” logika mentén

Fura egy betegség ez a politika, az internetes firkászkodásról nem is beszélve. Az ember pünkösd hétfőjén ahelyett, hogy a szerettei körében múlatná az időt, játszana a kutyájával vagy kirándulna a természetbe, csak ül a számítógépe előtt, és bizonyos Orbán Viktor szavain rágódik. Merthogy választás közeleg, és a Fidesz-vezér ilyenkor valahogy a szokásosnál is sűrűbben mond olyanokat, amiken joggal hökken meg az ember.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com