Megjelölve Országgyűlés

Március 15-e idén nem csupán egy nemzeti ünnep lesz, hanem a június 7-én tartandó EP-választás kampányának kezdete is. A felmérések szerint az emberek 1%-a tudja, hogy mikor lesz ez a választás, és a nagy részük teljesen érdektelen irányába. Őszintén megvallva, meg is értem őket, hiszen az elmúlt évek választásainak tanulsága az volt, mindegy, hogy kire szavazok, úgysem lesz semmi változás. A pártoknak csak négyévente jutottak eszébe az emberek, és nem meglepő, ha egyre több embernek most egyáltalán nem jutnak eszébe a pártok.

A ferencvárosi választás első fordulójának estéjén odafordultam a pártigazgatóhoz és megkérdeztem, hogyan értékeli a 8,5%-os eredményt. Szabó Gábor a következő választ adta: „A mai este nagyon sok embernek szereztünk örömet, magunknak meg körülbelül ugyanennyi ellenséget.” Már akkor is éreztem, hogy fején találta a szöget. Egyértelmű, hogy a jó eredmény az ellenoldalt is cselekvésre ösztönzi majd. Alábbi soraimmal a velünk szimpatizálókat szeretném felkészíteni arra, ami ránk vár. Csak az erős idegzetűek fogják bírni.

Tegnap éjfélig ünnepeltük együtt a Lónyai utcában a ferencvárosi választási eredményt. A 8,5%-os támogatottság átütő siker. A kerület egyáltalán nem mondható a nemzeti politizálás fellegvárának. Ha itt több mint 3%-kal tudtuk verni az SZDSZ-t, akkor mindenki elképzelheti, hogy vidéken mire leszünk képesek. Borsod vagy Szabolcs megyében… Az alacsony részvétel azt mutatja, hogy az ismertségünkön és a mozgósító erőnkön még van mit fejleszteni. A közel 10%-os eredmény még nem a hegy csúcsa. A hegymászásba még csak most vágtunk bele.

A múlt héten ott tettem le a tollat, hogy mindenkire szükség van. Kissé sziruposnak, mozgósító kampányszlogennek tűnő gondolat, pedig véresen komoly. Magyarország történelme legnehezebb időszakát éli. Volt már számtalan olyan pillanat az elmúlt századok során, amikor megoldhatatlannak tűnő problémák tornyosultak a nemzet előtt, de olyan magárahagyatottságban még nem voltunk, mint ma. Mivel külső segítséget amúgy rendre csak az ellenségeink kaptak, így árvaságunkat egyértelműen belső magánynak gondolom. Esélyünk sincs arra, hogy a jelenlegi politikai garnitúrától mentőkötelet kapjunk.

A nemzeti oldalon az elmúlt 20 év komoly pusztítást végzett a pártok megítélését illetően. Nem véletlenül, hiszen amit a politikai pártok tettek, vagy éppen nem tettek, az vérlázító. Foglalkoztam már ezzel a kérdéssel ennek a sorozatnak a 2. részében, ahol leírtam, hogy a Jobbikot másnak, többnek tartom a jelenlegi felhozatalnál.

A magyar nemzet megmentése kizárólag alulról történhet. Ez tény. Sem az Unió, sem a jelenlegi parlamenti pártok nem képesek életképes válaszokat adni a jelen és a derengő új korszak súlyos kérdéseire. Elfáradtak, beposhadtak. Amikor néhanapján nézem az országgyűlési közvetítést, habár az adás élő, olyan mintha évekkel ezelőtti archivált anyagot néznék. A társadalom és a politika vészesen kettévált, két külön világot képez, amelyeknek egyre kevesebb közük van egymáshoz.

A Jobbik támogatottságának nagy ütemű növekedése tény. Egy olyan tény, amely persze a hivatalos – azaz a politikai garnitúra érdekében kerekítő – közvélemény-kutató cégek adataiban nem jelenik meg. Persze a legújabb kori magyar történelemben volt már arra példa, hogy ami ott nem jelenik meg, az attól még létezik. Most is erről van szó. A teljes parlamenti erőtér számára zavart jelent egy új, tőlük függetlenül működő és – amitől a leginkább „pipák” – valóban nemzeti politikai erő.

A múlt héten arról írtam, hogy téved, aki a parlamenti erők elmúlt húsz évének hazudozásából kiindulva nem az ottani pártokat, hanem úgy általában a párt intézményét magát ítéli meg. Ez olyan, mintha egy csapnivaló festmény esetén a műkedvelő nem a mestert, hanem az ecsetet kárhoztatná. Tévedés, hiszen egész Európában és a világ minden országában vannak pártok, azok hozzátartoznak a közélethez, amióta csak létezik politika. Egy sikeres ország nem attól sikeres, hogy nincsenek pártok, hanem attól, hogy azokban tisztességes és alkalmas emberek dolgoznak.

Előző héten a következő kérdéssel hagytam abba: mi a biztosíték arra, hogy a Jobbik nem lesz ugyanolyan korrupt és áruló, mint a többi párt? A kérdés jogos, hiszen az elmúlt húsz év nem szólt másról, mint arról, hogy a politikai pártok forint milliárdokat öltek hitelességük, kompetenciájuk és programjuk népszerűsítésébe, majd miután bezsebelték az állampolgárok szavazatait, elfelejtették minden ígéretüket.

A politikai paletta normális esetben annak a társadalomnak a leképeződése, amelyik a népképviselet elve alapján hatalommal ruházta fel őt. Ha ez így van, egy jó szociológusnak elegendő megtekintenie a pártokat, és azokból kiindulva könnyen lefesti visszafelé a társadalom képét is. Nálunk ez nem áll fenn. Ha ez a bizonyos tudós megtekinti a magyar parlament pártjait, azok frusztrált és tragikomikus ábrázatából mindössze egy dolgot lesz képes megállapítani a magyar társadalomról: beteg. De minden más következtetése félrecsúszna. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű. A magyar politikai pártok nem az embereket képviselik.