Megjelölve Publik


“Mindent elérünk” – áll a Felderítő Hivatal új logóján

Az elit egyre arrogánsabban terjeszti ki hatalmát a világ felett, és egyre kevésbé veszi a fáradságot, hogy leplezze céljait, nyilván arra számítva, hogy az „igazi” káosz kirobbanását követően a tömegek minden biztonságot ígérő eszközt és intézkedést tárt karokkal fogadnak majd.

Mi itt vagyunk

Ismét eltelt egy év. Ismét januárt írunk, immár 2014-ben. Nem tudom, kinek hogy telt el ez a 12 hónap, nem tudom, hogy ki miként élte meg, rövidnek vagy végeláthatatlan hosszúnak érezte az elmúlt időszak mindennapjainak küzdelmeit, de talán az vita nélkül kijelenthető, hogy mindenképpen érdekes és tanulságos évet hagytunk magunk mögött.

Lakó Péterfi Tünde az év erdélyi embere

A vhegy.com idén első ízben – remélhetőleg ezzel hagyományt teremtve – ítéli oda az Év Embere titulust, aminek első birtokosát az Úr 2013. évében nemcsak az erdélyi, hanem a nagyvilágban szétszórt magyarság is megismerhette köszönhetően a kétnyelvűségért, a szabad anyanyelvhasználatért és a kisebbségi jogok betartásáért folytatott elszánt küzdelmének.

Az Itthon vagyunk civil csoport aktivistája, a blogíró, az „egybanis asszony", a „visszaeső bűnöző", az összefogás, a tántoríthatatlan civil magatartás jelképe, a Marosvásárhelyen lakó Lakó Péterfi Tünde fáradhatatlan közéleti tevékenységével méltán érdemelte ki és veheti át szerkesztőségünk és olvasóink elismerését. (Kerekes Gyula)

Zuroff elintézte ezt is

Néhány hete, amikor a zágrábi Maksimir Stadionban a horvát labdarúgó-válogatott Izland 2–0-s legyőzésével kiharcolta a kijutást a 2014-es világbajnokságra, a bírói sípszó után a meccs ugyan véget ért, de egyúttal egy olyan történet is kezdetét vette, ami ismét egyértelműen rámutat arra, hogy a világ nyugati felének nincs olyan része, nincs olyan szelete, ahol ne működne, ahol ne lenne teljesen nyilvánvalóan tetten érhető az egyre gátlástalanabban nyomuló cionizmus.

Izraeli lehet az orosz gázfüggőségből

Mi lehet jobb egy minket 45 évig megszálló, mostanában újra szuperhatalmi terveket szövögető, a zsarolást píszí gazdaságpolitikai eszköznek tekintő ázsiai országnál? Hát egy rasszista, apartheid államot üzemeltető, háborús veszélyzóna közepén elterülő közel-keleti!

Kodály Zoltán és a Fidesz

A Debreceni Zenede katasztrofális állapotáról nem kell győzködni senkit, hiszen az épület előtt elsétálóknak is szemet szúr a szebb időket is megért iskola romos látványa. Debrecen városvezetésének picit másképpen szúrja a szemét, mondjuk annyira, hogy ne tegyenek semmi érdemlegeset.

Szeretettel Brüsszelből…

A közelmúltban Brüsszelben jártunk, három megyéből harminckét szerencsés nő, Morvai Krisztina meghívásának jóvoltából. Ennek apropóján ezzel a kis képes – szöveges beszámolóval köszönöm meg mindazoknak, akik lehetővé tették számomra, hogy ezen a kiránduláson részt vegyek.

Dobro jutro!

Alig léptek be a horvátok az EU-ba, máris megkapták az első kis ízelítőt arról, hogy miként is mennek, miként is működnek a dolgok a nagyon felvilágosult EUSSR-ben.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com