Megjelölve Románia


Romániára aligha építhet egy magyar Eb-pályázat

A jelek szerint komoly gondokkal néz szembe Románia a tervezett 2020-as Európa-bajnoki rendezés kapcsán. A helyi szövetség egyik vezetője elmondta, rengeteg autópálya építését várja el az UEFA, amire nincsen pénzük. Mindez azért fontos elsősorban magyar szempontból, mert Budapestnek komoly riválisa lehet Bukarest a rendezési lehetőségért folytatott harcban, de az is szóba került két hete a szomszédban, hogy esetleg közösen pályázzunk.
 

Basescu, a Jobbik erdélyi kampányfőnöke

Bármi is lesz a kitiltási mizéria vége, a Jobbik így is, úgy is nyer. Míg a nemzeti radikálisok külhoni expanziójáról néhány hónapja csak a szűk szimpatizánsi kör tudott, mára nem él olyan újságolvasó, tévénéző, kocsmába járó ember Szatmárnémetitől Gyergyótölgyesig, aki ne hallott volna a jobbikosok kampányáról.

Budapesttel karöltve rendezne foci Eb-t Románia

A Román Labdarúgó Szövetség tiszteletbeli elnökének a napokban megválasztott Mircea Sandu jónak tartaná, ha Bukarest és Budapest kéz a kézben indulna harcba a 2020-as Európa-bajnokság rendezési jogáért. Elmondása szerint az UEFA olyan várospárokat választ majd ki, amelyek közel fekszenek egymáshoz, így a magyar-román párosítás adná magát.

Vona Gábor nyílt levele a kitiltásával fenyegetőző román vezetőkhöz

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Önök ismét felvetették, hogy tiltsanak ki Románia területéről. Indokul a március 10-i marosvásárhelyi Székely Szabadság Napján történteket hozták fel. Azt mondják, szélsőséges viselkedésem indokolja lépésüket. Kijelentésük előtt teljes értetlenséggel állok. Mit tettem, ami bármilyen törvényt sértett volna? Annyit tettem, hogy csendben és békésen felvonultam Marosvásárhelyen. Ha ezért kitiltanak, akkor mi lesz a rendezvényen résztvevő több ezer emberrel? Az ott részt vevő belga, katalán és baszk vezetőket is ki fogják tiltani az országból? Mert ők nem csupán vonultak csendben, mint én, hanem nagyszerű, gyújtó hangú beszédeket is mondtak.

Szavatossága ismeretlen

Nézi, ha nézi a munkából hazatérő ember a híreket, friss, élő közvetítés folyik több román tévécsatornán is, mégis valami csiklandozza az emlékezetünket.

Az utóbbi tíz évben úgy hozzászoktunk a miniszter- és kormánycserékhez, hogy fel sem vesszük a jövő-menő tárcavezetőket (habár meglátszik, hogy az oktatásnál és az egészségügynél volt a legnagyobb forgalom), de ez a hetek óta folyó cirkusz túlságosan ismerős, valahol mintha már láttuk volna. Ám ki tartja észben ezt a tempót, ahol minden szédületesen változik, csak az életszínvonal nem tud a földszinttől elszakadni?

Agyukban a trianoni sróf…

Most tekintsünk el attól, hogy mi lesz, mi lehet ennek az egész kormányzati cirkusznak a vége, mit nyer, mit veszít az RMDSZ, a romániai magyarság… Nézzük a szennyesen habzó felszínt, a nacionalizmus újabb tombolását, mely pártállásra való tekintet nélkül újra hatalmába kerítette az egész román politikai „elitet”, a hangadókat, de a románság jelentős csoportjait is.

Kolbászból lesz a kerítés

Süllyedő hajóra felugrabugrálni szélütött cselekedet. Márpedig kormányra „hajlásával” az RMDSZ egy olyan politikai roncsra készül felkapaszkodni, amitől inkább szabadulni kellene, a Ponta-kabinet ugyanis reménytelen társadalmi és gazdasági válságba sodorta Romániát.

Román lobogót a magyar pártszékházra – prefektusi csörte

A román zászló kitűzésére kötelezné a magyar pártokat Dumitru Marinescu prefektus. Hivatalos átiratban arra szólítja fel az RMDSZ mellett a Magyar Polgári Pártot (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), hogy a jogsza­bályoknak megfelelően székházaikon helyezzék el a román nemzeti lobogót.

Halogatják a régiósítást a románok

Nem alakítanak ki idén új közigazgatási régiókat, és nem is folytatódik a közigazgatási reformról szóló vita Romániában – jelentette ki Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) első alelnöke.