Megjelölve sport


A románok „Trianon, Trianon” kiáltással hergelték a magyarokat

Szerda este a Puskás Ferenc Stadionban a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott a román csapattól a februárban meggyilkolt román kézilabdázó, Marian Cozma emlékére rendezett barátságos mérkőzésen. Sajnos azonban nem csak a fociról szólt a tegnap este.

Két román szurkoló ellen szabálysértési eljárást indított a rendőrség, mert a szerdai magyar-román barátságos labdarúgó mérkőzés második félidejének kezdésekor fényfáklyát, vagyis pirotechnikai eszközt használtak – közölte a rendőrség a honlapján.

Forró futball-ősz várható Debrecenben

Már csak egyetlen lépésre van a DVSC-TEVA a Bajnokok Ligája csoportkörétől. Az utolsó, playoff-kört éppen ma sorsolták ki az UEFA nyoni központjában, és Fortuna velünk volt, ugyanis a Loki a bolgár Levszki Szófiával mérkőzik majd meg. A bajnokok ágán tíz csapat maradt, és az UEFA-együtthatók alapján közülük ötöt kiemeltek. A magyar bajnok a Salzburg, az APOEL Nikózia, a Ventspils és a Sheriff Tiraspol társaságában a nem kiemeltek között kapott helyet.

Koefficiense alapján a Debrecen a kilencedik volt, és a tíz továbbjutó között a görög Olympiakosz, a dán FC Köbenhavn, a bolgár Levszki Szófia, az izraeli Maccabi Haifa vagy svájci FC Zürich lehetett az ellenfele. A Lokit az ötödik körben húzták ki, ekkor már tudni lehetett, hogy a bolgár Levszki Szófia lesz az ellenfelünk, hiszen a többi csapat “párra lelt”. A kérdés csak az volt, hogy hol kezdünk. Miután a két klub vezetői egyeztettek, biztossá vált, hogy az első mérkőzést augusztus 19-én, szerdán 20 óra 45 perckor rendezik Bulgáriában, a visszavágóra pedig augusztus 25-én, kedden szintén 20.45-kor kerül sor a Puskás Ferenc Stadionban.

Súlyos balesetet szenvedett az Újpest négy szurkolója Romániában – egyikük kómában van

Feszült várakozás előzi meg a ma esti, Steaua Bukarest – Újpest labdarúgó-mérkőzést, amelyet az Európa-liga második selejtezőkörében rendeznek.

A fővárosban készültségben vannak a karhatalmi szervek, és összecsapásokra is számítanak, miután a magyar drukkerek már a reggel hangos Románok! Cigányok! kiáltásokkal hívták fel magukra a figyelmet, amikor különvonatjuk Kürtösnél beérkezett az országba.

Kétgólos győzelemmel kezdett a Loki a BL-selejtezőkben

Visszatért a városba a futball-láz, a szurkolók hetek óta a Kalmar elleni BL-selejtezőről beszélnek, és meglepően bizakodóak voltak. Két felkészülési (a Vojvodina és a Temesvár ellen) találkozón is ezer felett volt a nézőszám, ami jelezte, hogy nagyon is érdekli őket a csapat szereplése. Az utcákon már órákkal a meccs előtt Loki-mezbe öltözött drukkereket lehetett látni, gyereket, időset egyaránt.

Az összeállítás okozott némi meglepetést, hiszen a kezdőcsapatban kapott helyet Máté Péter, aki hosszú idő után tért vissza a pályára. Mint ismert, a védő korábban háromszor is keresztszalag-szakadást szenvedett, de a felkészülési mérkőzéseken jó teljesítményt nyújtott, amivel kiharcolta, hogy számítsanak rá egy ilyen fontos találkozón is. Arra se sokan vettek volna mérget, hogy Rudolf Gergely éktársa a nigériai csatár, Dudu Omagbemi lesz Oláh Lóránt helyett.

Ha egységes lesz a Loki, továbbjuthat a BL-ben

A Nemzeti Sport számára Lipcsei Árpád készített interjút Kiss Zoltánnal, a DVSC labdarúgócsapatának kapitányával.

A csendes pihenő szent, legalábbis nála. Az előre egyeztetett időponthoz képest egy órát csúszik a beszélgetés kezdete, mert pihen: az alvás a felkészülési meccs előtt is fontos. Nincs benne semmi póz: a DVSC-TEVA februári törökországi edzőtábora óta a Loki kapitányi karszalagját Kiss Zoltán viseli – Sándor Tamás örököse.

– Jó a memóriája?

– Mindjárt kiderül…

– Hol követte négy éve a BL-sorsolást?

– Ezek szerint nem jó, mert fogalmam sincs. Egyetlen eset jut eszembe, amely kapcsán az ellenfelünket és a tartózkodási helyemet is meg tudom mondani: Szentes Lázár volt a Loki edzője, az FC Bruges-t kaptuk az UEFA-kupában – és én éppen Belgiumban voltam. De hogy 2005 nyarán merre jártam? Miért?

Igazságos döntetlennel zárult a DVSC Nosztalgia-válogatott elleni mérkőzése

Bizony nehezen jutottak el az öltözőig a DVSC egykori és jelenlegi labdarúgói. Autogramvadász szurkolók hada vette körül a játékosokat, mindenki szeretett volna egy közös fotót emlékbe, jöttek a kérdések, kinek merre vezetett az útja, miután elhagyta a Lokit, ki milyen emlékkel gondol vissza Debrecenre.

Sajnos nem mindenki tudott eljönni: Dzsudzsák Balázs nagyon szeretett volna részt venni a gálamérkőzésen, de klubja, a PSV visszarendelte, mivel a kiváló középpályás hétfőn Barcelonába hivatalos, az adidas reklámfilmjében szerepel többek között a Chelsea világsztárjával, Frank Lamparddal együtt.

A Jobbik tiltakozik a sportszerűtlen, magyargyűlölő kijelentés ellen

A Jobbik határozottan tiltakozik Gigi Becali, a Steaua Bukarest labdarúgócsapat tulajdonosának kijelentése ellen, hogy csapata az Európa Ligában “szétveri az Újpestet, főleg azért, mivel magyar csapat”.

Kíváncsian várjuk, hogy Sólyom László köztársasági elnök ezért a megnyilvánulásért magához kéreti-e a román nagykövetet, hogy magyarázatot követeljen a kijelentéssel kapcsolatosan. Hiszen ez a kijelentés túlmutat egy labdarúgó-mérkőzésen, mert egy olyan országban hangzott el, ahol nagyon sok magyar testvérünk él, egy igazságtalan békediktátum miatt.

Újra svédtorna vár a Lokira

Hétfőn déli tizenkettő után 18 perccel véget értek a találgatások, kiderült ugyanis, hogy a magyar bajnok Debrecen útja a svéd aranyérmes Kalmar FF testén vezethet tovább a Bajnokok Ligája második selejtezőköréből. Nem állítható, hogy a skandináv együttes a leginkább kívánatos ellenfelek közt foglal helyet, de a Kalmartól kellemetlenebb vetélytárs is akadt a BL-táblán. Mindenesetre most már csak erre az alakulatra kell figyelnie a Lokinak, és lehetőleg minél jobban felkészülnie a kikötővárosi gárdából.

Dzsudzsák újra a Lokiban játszik

Június 28-án, vasárnap 18 órától gálamérkőzést szervez a DVSC az Oláh Gábor utcai stadionban. A bajnokcsapat ellenfele olyan játékosokból áll majd, akik az elmúlt öt évben tagjai voltak a Loki keretének, és legalább 25 mérkőzésen pályára léptek, de már visszavonultak, vagy más magyar, illetve külföldi csapatban futballoznak.

Az exlokistákból álló csapat tagja lesz Sándor Tamás, Szatmári Csaba, Madar Csaba, Dzsudzsák Balázs, Halmosi Péter, Éger László, Habi Ronald, Selymes Tibor, Nikolov Balázs, Dragan Vukmir, Böőr Zoltán, Bajzát Péter, Bojan Brnovics, Marius Sumudica, Ibrahima Sidibe, Balogh János, Csernyánszki Norbert és Sandro Tomic.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com