Megjelölve választások


Jobbikos jelöltek sikerei országszerte (frissítve)

A Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje, Fogarasi Gábor a május 10-ei pécsi időközi önkormányzati választáson 2535 érvényes szavazatból 257–et kapott, azaz 10,1 %-ot ért el, ezzel újra bebizonyítva, hogy a Jobbik vált Magyarország harmadik legerősebb politikai erejévé. Az MDF pedig a mai nappal megmutatta, hogy kiírta magát a nemzeti oldalról, hiszen nyílt MSZP-s támogatással indult a választáson.

Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy nincs elveszett szavazat, hiszen a Jobbik nem, hogy gyengítené a jobboldalt, hanem éppen ellenkezőleg, erősíti azt. Láthatóan Pécsett is van igény egy új, tiszta, nemzeti erőre. Jellemző, hogy míg minden pártra rengeteg panasz érkezett a Helyi Választási Bizottsághoz, addig a Jobbik ellen egyetlen egy kifogást sem nyújtottak be.

a Jobbik pécsi elnöksége

Jobboldali ellenzék

Bár a Heti Hetes című tévéműsor kevés esetben tarthat számot a jobboldal figyelmére, pláne elismerésére, a március 22-ei adásban a sajnos balliberális, de kétségkívül okos Farkasházy Tivadar érdekes gondolatot vetett fel.

Arra a majd tíz éves eseményre emlékeztetett, amikor Orbán Viktor azt találta mondani, hogy akár ellenzék nélkül is lehet kormányozni (hozzátéve, hogy azonban ez nem volna elegáns). A közvélemény, főleg annak balliberális hangadói élesen támadták az akkori kormányfőt ezen kijelentéséért, mondván: diktatúrára tör, a demokrácia, a pluralizmus alapjait veszi semmibe.

23. rész: Csak erős idegzetűeknek!

A ferencvárosi választás első fordulójának estéjén odafordultam a pártigazgatóhoz és megkérdeztem, hogyan értékeli a 8,5%-os eredményt. Szabó Gábor a következő választ adta: „A mai este nagyon sok embernek szereztünk örömet, magunknak meg körülbelül ugyanennyi ellenséget.” Már akkor is éreztem, hogy fején találta a szöget. Egyértelmű, hogy a jó eredmény az ellenoldalt is cselekvésre ösztönzi majd. Alábbi soraimmal a velünk szimpatizálókat szeretném felkészíteni arra, ami ránk vár. Csak az erős idegzetűek fogják bírni.

21. rész: A közel 10% még nem a hegy csúcsa

Tegnap éjfélig ünnepeltük együtt a Lónyai utcában a ferencvárosi választási eredményt. A 8,5%-os támogatottság átütő siker. A kerület egyáltalán nem mondható a nemzeti politizálás fellegvárának. Ha itt több mint 3%-kal tudtuk verni az SZDSZ-t, akkor mindenki elképzelheti, hogy vidéken mire leszünk képesek. Borsod vagy Szabolcs megyében… Az alacsony részvétel azt mutatja, hogy az ismertségünkön és a mozgósító erőnkön még van mit fejleszteni. A közel 10%-os eredmény még nem a hegy csúcsa. A hegymászásba még csak most vágtunk bele.

Tessék választani!

Közeleg az Igazság Napja!

Bizonyára sokan vannak, akik emlékeznek azokra a bizakodással, reménnyel teli napokra 1989-90-ben. Akkor még elhittük, hogy valóban rendszert váltunk, hogy valóban véget ér egy sötét, fekélyes diktatúra, hogy az új pártok, az új politikusok végre tényleg minket fognak képviselni. Akkor már nem jött értünk a rendőr, ha nem mentünk el időben „szavazni”, vagyis bedobni az előre kinyomtatott listát, melyen a Hazafias Népfront „jelöltjei” szerepeltek. Akkor önszántunkból és dalolva mentünk szavazni, büszkén, telve hittel és örömmel. Szavaztunk. Lehetett választani, hiszen a semmiből hirtelen számtalan párt alakult, voltak keresztények, kisgazdák, fiatalok, szabadok és fórumosok.

17. rész: Mindenki hozzon magával még öt embert!

A múlt héten ott tettem le a tollat, hogy mindenkire szükség van. Kissé sziruposnak, mozgósító kampányszlogennek tűnő gondolat, pedig véresen komoly. Magyarország történelme legnehezebb időszakát éli. Volt már számtalan olyan pillanat az elmúlt századok során, amikor megoldhatatlannak tűnő problémák tornyosultak a nemzet előtt, de olyan magárahagyatottságban még nem voltunk, mint ma. Mivel külső segítséget amúgy rendre csak az ellenségeink kaptak, így árvaságunkat egyértelműen belső magánynak gondolom. Esélyünk sincs arra, hogy a jelenlegi politikai garnitúrától mentőkötelet kapjunk.

16. rész: Nem hiszek az 5%-os rendszerváltozásban

A nemzeti oldalon az elmúlt 20 év komoly pusztítást végzett a pártok megítélését illetően. Nem véletlenül, hiszen amit a politikai pártok tettek, vagy éppen nem tettek, az vérlázító. Foglalkoztam már ezzel a kérdéssel ennek a sorozatnak a 2. részében, ahol leírtam, hogy a Jobbikot másnak, többnek tartom a jelenlegi felhozatalnál.

8. rész: Kizárólag belülről verhetnek szét bennünket

A Jobbik támogatottságának nagy ütemű növekedése tény. Egy olyan tény, amely persze a hivatalos – azaz a politikai garnitúra érdekében kerekítő – közvélemény-kutató cégek adataiban nem jelenik meg. Persze a legújabb kori magyar történelemben volt már arra példa, hogy ami ott nem jelenik meg, az attól még létezik. Most is erről van szó. A teljes parlamenti erőtér számára zavart jelent egy új, tőlük függetlenül működő és – amitől a leginkább „pipák” – valóban nemzeti politikai erő.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com