Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteki ajkai sajtótájékoztatója után telefonon reagált az MTI-nek Gulyás Gergely fideszes politikus szavaira, aki sajtótájékoztatóján azt mondta: “a valóban szélsőjobboldali nézeteket valló jobbikos jelölt a mai napig nem cáfolta náci tetoválását, a mai napig nem tudjuk, hogy mi a meztelen igazság”.
A jobbikos politikus szerint jelöltjükkel kapcsolatban csupán “tetoválás-ügyeket” tudnak felhozni, miközben Rig Lajos már bizonyított a térségben, például “a kórházmentés” idején. Hozzátette: a Fidesz milliárdos nagyságrendű kórházbővítő beruházást jelent be Tapolcán, miközben a múltban “éppen a kormánypárt építette le” a sürgősségi ellátást az intézményben.
“A Jobbik ezzel szemben egy olyan harcost állít csatasorba jelöltként, aki a tapolcai kórház mentésének egyik vezérarca volt, aminek eredményeképpen sok szakember munkahelye megmaradt, és sok osztály megmenekült a bezárástól” – mondta Z. Kárpát Dániel.
Kitért arra is: a Jobbikkal szemben elindult, “valótlanságokat tartalmazó szórólapos kampány” kapcsán feljelentést tettek, de ettől függetlenül sem kívánnak beszállni egy sárdobáló kampányba.
“Látható, hogy a Quaestor-koalíció tagjai, tehát a Fidesz és az MSZP, nem képesek az emberek javát szolgáló pozitív programelemeket felsorakoztatni, leginkább a további jelöltek lejáratásában érdekeltek” – fogalmazott a jobbikos politikus.
Veszprém megye 3. számú választókerületében azért kell időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.
(MTI)