Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a tapolcai időközi országgyűlési választáson is “példátlan számú kamupárt, kamujelölt” vett részt, s közös bennük, hogy a 18 érintett az ötödét sem kapta meg szavazatban az általuk leadott ajánlások számának, fél százalékos támogatottságot sem értek el a voksoláson.
A jobbikos politikus azt mondta, ezek a jelöltek 18 millió forintba kerültek az adófizetőknek, a tavalyi választáson pedig 3,5 milliárd forint állami támogatás ment el az ilyen jelöltek kampányára. Kitért arra is, hogy tavaly nyolc “kamupárt” sértette meg a számviteli és az áfatörvényt, egyikükkel szemben pedig büntetőeljárás is indult.
Mirkóczki Ádám azt is megjegyezte: a nem parlamenti pártok tapolcai jelöltjeire érkezett szavazatok együtt többet tesznek ki, mint az első és a második helyezett közötti különbség. Értékelése szerint ez a fajta rendszer összezavarja a választópolgárokat és sok száz millió forintos kiadást jelent.
(MTI)