„Meg fogják kapni az egyházi státuszt azok az egyházak, melyek az elmúlt húsz évben komoly társadalmi támogatást tudtak szerezni, köztük a baptisták és a Hit Gyülekezete” – mondta Lázár János tegnap kora délután, aztán a narancsos többséggel karöltve a zárószavazás előtti utolsó pillanatban megváltoztatta a parlament előtt lévő egyházi törvény alapkoncepcióját.

Az eredeti elképzelések szerint az egyházakat 3 kategóriába sorolták volna, ahol bevett és elismert, jelentős közcélú tevékenységet ellátó és országos lefedettségű egyházakat különböztettek volna meg. Végül mégsem ez az elképzelés érvényesült, mivel a Fidesz képviselőcsoportja a hétfői ülésén nem támogatta, hogy a KDNP által beterjesztett szabályozási javaslatot eredeti formájában fogadja el a Ház. Ezért aztán hirtelen elővették a kalapból a saját elképzelésüket, és azt terjesztették elfogadásra a képviselők elé.

Az új szabályozás értelmében nincsenek besorolások, hanem 14, az Országgyűlés által elismert egyház lesz, pontosabban az elfogadott törvény szerint van most Magyarországon. A narancsosok elgondolása alapján ezek a következők: Magyar Katolikus Egyház, Magyar Református Egyház, Magyar Evangélikus Egyház és az Unitárius Egyház, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség és öt egyéb ortodox egyház, valamint a Magyarországi Baptista Egyház és a Hit Gyülekezete.

A többi, nagyjából 340 vallási közösséget nem nevesítették, és nem kategorizálták. Az első kategóriában nem szereplő vallási felekezetek a későbbiekben kérvényezhetik majd az egyházzá nyilvánításukat, melynek megadásáról ezután már nem a Fővárosi Bíróság, hanem az Országgyűlés lesz hivatott dönteni kétharmados többséggel.

Gondolom, sokaknak feltűnt, hogy a nevesített egyházak között ott szerepel a Hit Gyülekezete is.

Igen, nem tévedés.

A nagy narancsos forradalom ugyanis a történelmi egyházak szintjére emelete a Németh Sándor vezette biznisz-szektát. A cionista agymosás így tegnaptól államilag elismert tevékenység lett, amit a kormány a későbbiekben mind erkölcsileg, mind anyagilag az adófizetők pénzéből kíván nem kis összegekkel támogatni.

A hírek hallatán a gyanútlan szemlélődő pedig csak kapkodja a fejét, és nem érti, hogy lehet az, hogy az állam nemhogy megvédené polgárait a szektáktól és a kamuvallásoktól, hanem inkább támogatja azokat. Nem érti, hogy mitől lesz az felelős döntés, amikor egy törvényt az utolsó pillanatban, alapjaiban úgy változtatnak meg, hogy a képviselőknek esélyük nincs átnézni a javaslatokat, idejük sincs értelmezni a változásokat, mégis szavazógép módjára, frakcióparancsra meg kell hogy szavazzák azt.

Az egész történet egyébként meg tipikus fideszes húzás. Amikor bejelentették, hogy az egyházügyi törvényt módosítani akarják, telekürtölték a médiát azzal, hogy olyan szigorú szabályozást vezetnek be, ami garantáltan kiszűri a kamuegyházakat. Aztán ahogy telt az idő úgy puhult fel a törvényjavaslat, de ettől függetlenül az utolsó pillanatban is még egy olyan szabályozás volt az asztalon, ami hellyel-közzel azért elfogadható lett volna mindenki számára még úgy is, hogy abban Németh gyülekezete a második kategóriába volt sorolva, azaz az országosan elterjedt, és jelentős közcélú tevékenységet ellátó szervezetek közé. A közbeszéd hetek óta erről a javaslatról szólt, az emberek ezt a verziót ismerték.

Aztán az utolsó pillanatban megváltoztattak mindent, és sunyiba, néhány óra leforgása alatt áttolták a kétharmados szavazógéppel az új szabályozást, aminek immár semmi, de semmi köze nincs az eredeti javaslathoz. De ez már nem fog érdekelni senkit sem, mert a nagy többség nem is tudja, hogy melyik verzió került elfogadásra. A többség fejében az marad meg, hogy a narancsosok csináltak egy jó kis törvényt, ami majd gátat vet a szektáknak és a biznisz-egyházaknak.

Közben pedig nem történt más, mint hogy a fideszesek lemutyizták az egész ügyet. A Hit Gyülekezetét beemelték a történelmi egyházak közé és lényegében bezártak a kaput az összes többi vallási közösség előtt. Innen a vallás Magyarországon politikai kérdéssé és politikai alkuk tárgyává vált, hisz ahhoz, hogy újabb közösségek válhassanak egyházzá, mostantól parlamenti, azaz politikai jóváhagyás szükséges.

A nagy narancsos forradalom elhozta hát ezt is nekünk. Ezután már azon se lepődjünk meg, ha a Vidám Vasárnap agymosása legközelebb a közszolgálati tévén tűnik fel, mert erre a következőkben már minden alapjuk megvan, hisz OV és csapata egy tollvonással a legfontosabb egyházak egyikévé tette a cionisták legnagyobb szócsövét.

Tegnap este a taxisofőr révbe ért…

Kedves Magyarország! Fel kéne ébredni!

Forrás: Radical Puzzle blog