A reszneki székhelyű, szarvasmarhatartással foglalkozó kft. ügyvezetőjekénta szlovén állampolgárságú férfi Lendvajakabfán és Reszneken bérelt földeket a 2007 óta kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területnek minősülő Natura 2000 besorolású területen. A férfi a 2008 és 2013 közötti időszakban a védett területen a környezetvédelmi hatóság engedélye nélkül végzett gyepgazdálkodási és silódeponálási tevékenységet.
Cégének alkalmazottai a réteken a gyepet nehézmunkagépekkel lesilózták, majd a más területekről idehordott silóval együtt egy gyepterületen tárolták. A szállítójárművek kerekei a területet felszabdalták, összetaposták, s ennek következtében a talaj összetömörödött, a gyeptakaró mintegy négyezer négyzetméteren megsemmisült vagy károsodott. A siló deponálása miatt a talaj szerkezete megváltozott, a talajban jelentős mértékű tápanyag dúsult fel, ami miatt még további területen, több mint 11 ezer négyzetméteren megsemmisült a gyep.
A főügyészség közölte: az érintett rétek egyebek közt a védett haris, fürj, zanótboglárka és vérfű-hangyaboglárka élőhelyének számítanak, de utóbbiak sajátos életmódjához és szaporodásához elengedhetetlenül szükséges – bár nem védett – őszi vérfű élőhelye is. A mezőgazdasági tevékenység miatt azonban ezeknek a védett madaraknak, rovaroknak és növényeknek az élőhelye részlegesen megsemmisült vagy jelentősen károsodott.
A Lenti Járási Ügyészség a férfi ellen természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Lenti Járásbíróság előtt.
(MTI)