Kósa Lajos hangsúlyozta, a magyar emberek biztonsága érdekében szükséges változtatások egy részét a Belügyminisztérium készíti elő. Ezek a terrorfenyegetettség esetére vonatkozó középszintű intézkedések, amelyeket például kétharmados törvények és kormányrendeletek tartalmazhatnak – fejtette ki a kormánypárti politikus, aki aláhúzta, emellett elképzelhetők olyan helyzetek, amikor a rendőrség ereje önmagában nem elég a terrorfenyegetettség kezelésére, ahhoz a honvédségre is szükség van. Kósa Lajos tájékoztatása szerint az utóbbi szabályozása miatt szükséges az alaptörvény módosítása, hiszen alapjogok korlátozására csak különleges jogrendben kerülhet sor.
A Fidesz-frakcióvezetője úgy fogalmazott, a tárgyalásokon eljutottak egy olyan javaslatszöveghez, amely az Országgyűlés felhatalmazásával megadja a lehetőséget a kormánynak a szükséges intézkedésekre, ugyanakkor az sem a demokráciát, sem a szabadságjogokat nem veszélyezteti.
Emlékeztetett, a Fidesz ellenzékben támogatta a katasztrófahelyzetre vonatkozó különleges jogrend megalkotását.
Vejkey Imre, a KDNP képviselője sajnálatát fejezte ki, amiért nem sikerült egyezségre jutni a konkrét új normaszövegről. Kiemelte, a parlament elé kerülő javaslatnak olyan gyors és hatékony választ kell adnia a terrorizmus kihívására, amely nem okoz demokratikus deficitet.
A kereszténydemokrata politikus elmondta, a Fidesz arra tesz javaslatot, hogy az új különleges jogrend a megelőző védelmi helyzet szűkebb értelemben vett belbiztonsági megfelelője legyen, amelyben felhasználható a honvédség.
Kifejtette, az Országgyűlés – a kormány kezdeményezésére – kétharmados többséggel hirdethetné ki a terrorveszélyhelyzetet jelentős és követlen terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén. A kormány ezt megelőzően, vagy legfeljebb tizenöt napig hozhatna rendkívüli intézkedéseket ugyanezen indokból – tette hozzá.
A javaslatot az egyeztetésen részt vevő Jobbik és LMP képviselői tárgyalásra alkalmasnak nevezték.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője örömének adott hangot, hogy a javaslatból kikerültek a kormány “túlkapásainak lehetősége” és azt mondta, a nyitott kérdések tisztázása esetén arra is lát lehetőséget, hogy széles konszenzussal fogadják el a Fidesz javaslatát.
Hangsúlyozta, a Jobbiknak nincs kivetnivalója az új jogrend bevezetésével, mivel fontosnak és szükségesnek tartanak minden olyan lépést, amely az ország biztonságát szolgálja.
Schiffer András, az LMP elnök-frakcióvezetője előrelépésnek nevezte, hogy a kormány a jelenlegi javaslatban már nem tesz kísérletet “totális jogkorlátozásra”, ugyanakkor szerinte a Fidesz még mindig adós annak megindoklásával, hogy a terrorveszélyhelyzettel összefüggésben miért kell az alkotmányt is módosítani és miért nem elegendőek a belügyminiszter jogszabály-változtatási javaslatai.
Schiffer András szerint szintén előremutató, hogy az új javaslat már csak az Országgyűlésnek tenné lehetővé a kiutazás és a külföldiek beutazásának korlátozását, a média szabadságának korlátozása pedig már nem lenne lehetséges. Az LMP legkomolyabb fenntartása, hogy az indítvány “homályosan” utal a jelentős terrorfenyegetettségre, ami helyett célszerűbb lenne az előkészület alatt álló súlyos terrortámadás megakadályozására hivatkozni – tette hozzá.
Az MSZP a korábbi tárgyalási fordulókhoz hasonlóan a pénteki többpárti egyeztetésen sem vett részt.
(MTI)