Hajdu János, akit az ATV kereskedelmi csatorna műsorában kérdeztek csütörtök este, elmondta: azt gondolja, hogy “hozzá kell szoknunk” ahhoz a megerősített rendőri jelenléthez, amelyet az állampolgárok is láthatnak Budapest főbb csomópontjain (a többi között bevásárlóközpontoknál, busz- és vasúti pályaudvaroknál).
Hozzátette ugyanakkor: hogy ez állandósul-e, a belügyminiszter terrorfenyegetettségi fokozattal kapcsolatos döntésétől függ, de “tart tőle”, hogy a megerősített rendőri szolgálatnak “hosszabb ideig” fenn kell maradnia.
Arra kérdésre, hogy a magyar muszlim közösségben lehet-e foganatja az Iszlám Állam terrorszervezet propagandájának, Hajdu János válaszában kijelentette: “eléggé szerencsés” Magyarország. A magyar muszlim közösség esetében “higgadt, nyugodt közösségről” van szó, nem látnak semmi olyat, ami radikalizációhoz vezetne, nem hallanak radikális hangokat jelenleg – közölte a TEK főigazgatója.
(MTI)