A német-marokkói kettős állampolgárt gyilkossági kísérlettel, súlyos testi sértéssel és külföldi terrorszervezet támogatásával vádolta meg a súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes vádhatóság.
Bíróság elé állítottak egy 19 éves német-szíriai kettős állampolgárságú fiatalembert is, ő az ügyészség szerint tudomást szerzett a Safia G. néven azonosított lány tervéről, de nem értesítette a rendőrséget, ami bűncselekménynek számít.
Safia G. legkésőbb 2015 novemberében azonosulhatott az IÁ nézetrendszerével, és egy online üzenetküldő szolgáltatás révén kapcsolatba lépett a terrorszervezet egyik szíriai tagjával. Elhatározta, hogy csatlakozik a dzsihadistákhoz, az idén januárban el is utazott Isztambulba, és felvette a kapcsolatot közvetítőkkel, hogy segítsenek eljutni Szíriába. Édesanyja azonban utánament a török városba és hazavitte.
Azonban az IÁ emberei még Isztambulban rábeszélhették arra, hogy Németországban hajtson végre egy “mártír műveletet”. A lány ezzel a céllal ment február 26-án a hannoveri főpályaudvarra, két konyhakéssel felfegyverkezve.
A szövetségi rendőrség egy munkatársa a pályaudvaron egy rutinellenőrzésen megállította és elkérte az iratait. A lány kést rántott és nyakon szúrta a rendőrt, akin életmentő műtétet kellett végezni – áll a szövetségi legfőbb ügyészség közleményében.
(MTI)