Ugyanakkor ezek az emberek egyre inkább egyfajta “utánzást” követnek, például az izraeli magányos késes merénylőket utánozzák, és az is a céljuk, hogy bekerüljenek a médiába – közölte Póczik Szilveszter.
Mint elmondta: Németországban, ahol az elmúlt időben számos magányos merénylet történt, a titkosszolgálatok az elmúlt években több mint 50 merényletkísérletet lepleztek le.
Erre azért voltak képesek, mert valamilyen szervezet állt a terv mögött, szemben az elmúlt időszak merényleteivel, mint a müncheni lövöldözés, vagy a vonatos baltás támadás – tette hozzá.
Az általában céltalan és csalódott emberekre rendkívüli módon hat az Iszlám Állam hallatlanul erős propagandája, miközben az arab világban nagyon megnehezült a titkosszolgálati munka – mondta a szakértő.
(MTI)