A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) közleményben tudatta, hogy a második olimpiai válogatón elvégzett tesztek közül az egyik pozitív eredményt hozott. Az MKKSZ jelezte, hogy azonnali hatállyal felvette a kapcsolatot a versenyzővel, aki nem járult hozzá nevének nyilvánosságra hozatalához. Az MKKSZ a doppingeljárás hivatalos elindításáig további nyilatkozatot nem kíván tenni.
Tiszeker Ágnes a televíziós interjúban beszélt a Rio de Janeiró-i doppinglabor működési engedélyének felfüggesztéséről is. Ahogy fogalmazott: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), nagyon helyesen, folyamatosan ellenőriz, s ha megbízhatatlannak ítél egy labort, azt felfüggeszti.
“Ez történt most Rióban is. Ezzel együtt szerintem vissza fogja kapni a működési engedélyt, mert óriási költséggel járna, ha az olimpia alatt a mintákat Európába vagy Montrealba kellene szállítani elemzésre” – mondta a MACS vezetője. Emlékeztetett: ugyan a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság alatt is Lausanne-ba szállították a mintákat, mert akkor is fel volt függesztve a riói labor működése, ebben az esetben ez szerinte nehezen lenne kivitelezhető, mert közel 7000 mintát kell 24, illetve 48 órán belül kiértékelni. Úgy gondolja, hogy európai laborokból megerősítik a riói szakember-gárdát, s így az ottani labor visszakapja az akkreditációját az augusztusi ötkarikás játékok kezdetéig.
(MTI)