A férfit – aki a tettét feltételes szabadsága alatt követte el -, kizárták a feltételes szabadságra bocsátásból. A vádlottnak nemcsak egy bűncselekményét bírálták el, hanem korábban elkövetett garázdaság és rongálás miatt is felelősségre vonták.
A vádlott azt elismerte, hogy a sértettet szándékosan megrúgta, de azt már tagadta, hogy látta volna a villamos érkezését, és azért rúgta meg a nőt, hogy a villamos alá kerüljön.
A bíróság ítéletében kimondta: a férfinak látnia kellett, hogy közeledik a villamos, ezt a tanúvallomások is alátámasztották, valamennyi várakozó látta ugyanis a jármű érkezését, így kizárt, hogy a vádlott ne látta volna.
A férfi azt mondta: azért rúgta meg a nőt, mert sérelmezte, hogy mindenki elé befurakszik és elsőként akart felszállni, ezt azonban a tanúk cáfolták. Azt is mondta, hogy ha iszik, “rendőrnek képzeli magát”.
A megállapított tényállás szerint a férfi kivárta, amíg a villamos közelebb jön és már nem tud megállni, akkor lökte a jármű elé áldozatát. Miután felfogta, hogy mit tett, próbálta eltolni a villamost, majd el akart menni a helyszínről, de az utasok visszatartották.
A szakértő szerint a vádlott nem elmebeteg, képes volt felismerni cselekménye következményét. Az alkoholista vádlott részeg volt, amikor tettét elkövette – ismertette a szóvivő.
A férfi megbánta, amit tett, és ezt a bíróság enyhítő körülményként értékelte.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség súlyosbításért, a védelem pedig enyhítésért fellebbezett.
(MTI)