A Londoni Értéktőzsdén (LSE) szerda reggel közzétett beszámoló a Tesco évszázados történetének eddigi legrosszabb éves eredményét mutatja, és a modern brit gazdaságtörténetben is az egyik legnagyobb éves vállalati veszteség.
Egy évvel korábban a Tesco még 2,26 milliárd font éves adózás előtti nyereséget ért el.
Az egyszeri tételeket kiszűrő közvetlen, alapszintű adózás előtti eredmény tavaly961 milliárd font volt, ám a cég jóval több mint 6 milliárd font értékleírásra kényszerült elsősorban ingatlanportfoliójában.
Közép- és kelet-európai piacai közül Magyarországon és Csehországban a vállalat az átlagnál jobban teljesített: magyarországi forgalma azonos eladótérre számolva 2,1 százalékkal, csehországi bevételei 3,2 százalékkal nőttek a februárban véget ért pénzügyi évben. Lengyelországban és Szlovákiában 1,4, illetve 2,8 százalékkal visszaesett a Tesco forgalma tavaly.
A Tesco néhány hónapja munkába állt új vezérigazgatója, Dave Lewis a szerdai beszámolóban elismerte, hogy a cégnek “nagyon nehéz éve” volt, de közölte, hogy már megkezdődött az “újjáépítés”.
Lewis már tavaly teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg. Ennek jegyében a cég első lépésként bezárta 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, és törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését.
A Tesco – amely a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal – valóban rendkívül nehéz, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálatokkal súlyosbított pénzügyi évet hagyott maga mögött.
A cég október 23-án jelentette be, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit263 millió fonttal (110 milliárd forinttal) becsülte túl.
Ez ráadásul felfelé korrigált adat, amikor ugyanis a téves eredményszámítás gyanúja a tavalyi nyár végén először felmerült, még 250 millió fontos túlbecslésről volt szó.
A Tesco szeptember végén indított átfogó vizsgálatot a Deloitte könyvvizsgáló cég bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott eredménybecslést.
Október végén a súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) bűnügyi eljárás indított a Tesco negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hibájának ügyében.
(MTI)