Az új hatalom három hónapnyi tusakodás után kényszerűen tudomásul vette: az ország lényegében a Bajnai Gordon által elfogadott hiánypályán halad ezután is, a radikális kiadáscsökkentés fedezete nélkül meghirdetett azonnali nagyszabású adócsökkentés végérvényesen meghiúsult.

Matolcsy György a múlt héten bejelentette, a kormány jövőre háromszázalékosnál kisebb államháztartási hiányt tervez. Ezzel az új hatalom három hónapnyi tusakodás után kényszerűen tudomásul vette: az ország lényegében a Bajnai Gordon által elfogadott hiánypályán halad ezután is. A forint leértékelődése, azaz a pénzpiacok személytelen döntése a nagy nemzetközi intézmények – Európai Unió, Nemzetközi Valutaalap – akaratánál is keményebben útját állta az új kormány többszöri mozgástér-bővítési kísérleteinek. Orbán Viktornak erélyesen beköszönt a valóság: az ellenzékben évekig hangoztatott megoldás, a radikális kiadáscsökkentés fedezete nélkül meghirdetett azonnali nagyszabású adócsökkentés végérvényesen meghiúsult. Az expanzív költségvetéstől támogatott, növekedésközpontú, belső keresletösztönző gazdaságpolitikának alig maradt eszköze. A régi közgazdasági tankönyveket eldobni készülő és helyettük új közgazdasági doktrínát ajánló hatalom máris régi alapigazságokkal szembesült.

Nincs messze a szükséges egyensúly

A Költségvetési Tanács számításai szerint mindössze kétszázmilliárdos hiánycsökkentéssel elérhető a három százalék alatti hiánycél. A tényleges megtakarítási igény azonban ennél nagyobb lehet: egészségügyi, önkormányzati intézmények, közlekedési vállalatok sora cipel magával kifizetetlen számlákat, megújításra váró hiteleket. Ám ezt figyelembe véve sincs messze a szükséges egyensúly. Az utolsó két esztendő radikális megszorításai és főleg a Bajnai-kormány intézkedései valójában a világon egyedülálló egyensúlyjavulást hoztak, és nemcsak a költségvetésben, hanem a kereskedelmi és a fizetési mérlegben is. Így jövőre nálunk lehet az unió egyik legkisebb hiánya. A válság lázas állapota megannyi megpróbáltatás mellett gyógyulást is hozott: a reálbér csökkenése, a forint leértékelődése jelentősen növelte főleg az exportra termelő ágazatok versenyképességét, ezekben ezért már újra számottevő a növekedés. A Fidesz-kormány indulása tulajdonképpen szerencsés csillagzat alatt történt: a világgazdaság már növekedésbe fordult, az ország már túl van a legnagyobb megszorításokon. Ekként Orbán Viktor megtehette, hogy kivár a legfontosabb gazdasági döntésekkel. Erre bizony nem lett volna lehetősége, ha már két éve, előrehozott választáson kapta volna a kormányzás felelősségét.

Gazdasági szabadságharc a valóság szorításában

Az elmúlt harmincöt évben hazánk már máskor is ért el stabilizációs sikereket, ám a révbe érés előtt még mindig elfogyott az ország türelme, és hamarosan következett az oktalan túlköltekezés ideje. Most azonban a pénzpiacok nem tűrték el az újabb költekezési szakasz elindulását. Csakhogy a kormányt óriási erők hajtják efelé. Az új hatalom kétharmados többségét a külvilág elvárásait feltétlenül teljesítő, nyugatos és piacosító baloldali politika totális hitelvesztésének köszönheti. A magyarok vágyaira építve Orbán Viktor máris egy szimbólumaiban teljességgel új legitimációs eszme felépítésén munkálkodik. Aminek egyik sarokpontja a maga értékei szerint serényen munkálkodó, ám a külföld által mégis bántóan kizsákmányolt magyarok évszázados hittételére alapozó gazdasági szabadságharc folytatása. A gazdasági szuverenitás visszahódításának szándéka és a valóságos mozgástér szűkössége között azonban akkora a feszültség, hogy arra bajos konzekvens politikát építeni. Így az önkormányzati választások után is jó eséllyel marad a nagyszabású eszmei alapvetéseket hangoztató, viszont a gazdaságban és a napi politikában esetről esetre improvizáló orbáni politika kettőssége.

Az eszmei alapvetés után költségvetés kell

Ahogy többnyire minden Orbán-beszéd, úgy az első száz napot értékelő is, általában nem cselekvési tervet, hanem inkább eszmei alapvetést remél adni a hatalom tartós gyakorlásához. A miniszterelnök megszólalásainak lényege a baloldali kormányokétól lényegileg különböző, a nemzet történelmi ösztöneihez, mítoszaihoz igazított, a bajokra végre az emberek vágyainak megfelelő megoldást ígérő eszmei konstrukció. Ezért rajonganak beszédeiért annyira a jobboldalon, és nyilatkoznak róluk olyan megvetően balról. Ám legitimációs alapvetése minden eddigi vonzása ellenére őszre a kormányfőnek számokba foglalt költségvetést is fel kell mutatnia. Talán az önkormányzati választások után lesz utoljára erős döntési helyzetben a miniszterelnök: eszméi bizonyos kiigazításával belevág néhány terület átalakításába, vagy inkább hagyja magát eddigi kijelentései által sodortatni. Most minden arra halad, hogy ideológiája következtében szóba sem jöhet a lakosság szélesebb csoportjait érintő szigorítás, sőt, az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján a magyarok számára szükségképpen annak érzékelt reform sem. Pedig a vasúti közlekedéstől az egyetemi szféráig számtalan területen tartós megoldást egyedül az okos szerkezeti változás adhatna. Ezek híján a szükséges hiánycsökkentést tíz-húszmilliárdos tételekből kínkeservesen szedi majd össze a kormány, és a már bejelentett egykulcsos adót csupán több év alatt vezetheti be a miniszterelnök. A kormány máris a gazdasági növekedést visszafogó mértékig túlterheli a bankszektort. A szükséges verseny hiányában a mértéket nem ismerő lakossági hiteligényt is kihasználva, a válság előtt valóban nagyra nőtt banki profitot immáron nem csak az eleve eltúlzott bankadóval veszi el, hanem újabb csomagjával a valóban rettenetes helyzetbe került svájci frankos adósokat kisegítve tovább terheli a bankokat.

Harc a választókért, harc a külvilággal

A kormány lényegében tartja magát a külföld legfőbb elvárásához: a háromszázalékos hiányhoz, ám ideológiai konstrukciója miatt alighanem mégsem köthet a pénzpiaci mozgásterét bővítő új megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. Ha azonban az önkormányzati választások után nem gondolja lényegileg újra helyzetét a miniszterelnök, könnyen előfordulhat, hogy a soha nem látott választói felhatalmazás birtokában, a tágas eszmei távlatok megfogalmazásain kívül, kevés igazán jelentőset tesz a gazdaságban. Így viszont a távolabbi jövőben pontosan azt kapja majd, amit olyannyira szeretne elkerülni: a lehetségesnél is inkább függ majd az új kormány gazdasági eredményessége a világgazdaság mindenkori állapotától.

Évszázados drámája történelmünknek a magyar remények és a külvilághoz való igazodás kényszere közötti folytonos ütközés. A biztos ítélőképességét vesztett országban a magyar politika ezt a konfliktust általában kettős magatartással: kurucos odamondogatással fedezett tényleges kiegyezésekkel oldotta úgy-ahogy fel. Most ezt a tradíciót követi lényegében a Fidesz is. 1905-ben például az ellenzéki koalíció választási győzelmével elsöpörte a régi kormánytöbbséget, és a következő évben kormányra kerülve csaknem új rendszerváltást hirdetett. Ám Ausztriával szembeni akaródzása végül sajátos eredményekhez vezetett. Az újratárgyalt gazdasági kiegyezésben Kossuth Ferenc miniszter szimbolikus, formai előnyökért cserébe, ténylegesen nagyobb gazdasági terheket vállalt, többek közt két százalékponttal növekedett Magyarország része a közös állam költségvetéséből. Ami, más bajok mellett, hamarosan megingatta a függetlenségi koalíció erejét.

1990 óta az emberek vágyainak mozgósításával a mindenkori ellenzék általában megszerezte magának a hatalmat a választásokon. Ám a hazai politika igazi drámája csak ezután kezdődik. A valósággal szembesülő közvélemény őszre már többé vagy kevésbé elfordult tavaszi választottjától, vagy az új hatalom, mint a Medgyessy-kormány, képtelen gazdaságpolitikába kezdett. De a Fidesz eddig jobbára úgy szakadt el korábbi gazdasági állításaitól, hogy sikeresen megtartotta választói reményét. Magatartását a baloldali véleményformálók egyszerűen hazug komédiának látják. Ám ettől még az ország kormánya előtt a régi feladat áll: miként lehet a számunkra megadatott körülmények között úgy előrevinni az ország ügyét, hogy közben megmaradjon a választók támogatása is.

Magyar Rádió