Hétvégén a Magyar Nemzettől kerestek telefonon, hogy kommentáljam a szocialista párttal kapcsolatos legújabb értesülésüket. Miután azonban egészen addig a fűnyírásnál komolyabb szellemi kalandom nem volt, fogalmam sem volt arról, hogy éppen mi az aktuális nagy ügy. Azóta elolvastam…

Gyurcsány megindította a végső támadást Mesterházy ellen? – kérdezi címében az újság, meg persze azért állítja is. A lap által meglehetősen elnagyoltan felvázolt forgatókönyv szerint „a párharc júliusra eldőlhet a volt és a jelenlegi pártelnök között”. Ismertetésre kerül egy állítólagos belső felmérés is, amely szerint „Gyurcsánynak kényelmes többsége lenne az MSZP-frakcióban”, hiszen „a szocialista képviselők között már most is nagyobb a támogatottsága, mint Mesterházynak”.

Talán jobb is, hogy a hívás időpontjában még nem ismertem a cikket, mert nem lett volna egyszerű néhány azonos irányba tartó mondattal elintézni a választ. Ugyanis:

Egyrészt világos, hogy a kormányoldalnak minden ilyen információ kedves, a volt kormányfővel, hatalmi ambícióival és a szocialisták belső megosztottságával való foglalkozás jutalomjáték a kormánypárti sajtóban. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ne lehetne igaz a „végső támadás”, de némi forráskritikát minden ilyen közlés igényel – pontosan úgy, ahogy a „magukat megnevezni nem kívánó fideszes politikusok” mondataira hivatkozó cikkek a baloldal lapjaiban.

Másrészt az kétségtelen tény, hogy a jelenlegi és a volt pártelnök között hatalmi játszma zajlik, ennek pontos részleteit azonban biztosan nem a sajtóból fogjuk megismerni. Ezért is lep meg mindig, amikor elemzők például olyan kijelentéseket tesznek, hogy „újra fölerősödött a Gyurcsány-ellenesség a jelenlegi vezetésben”. Miután ezt az íróasztal mellől nehéz megítélni, két dolog jöhet szóba: vagy a beszélő olyan közel áll a szocialista párthoz, hogy ezt felelősséggel meg tudja ítélni (akkor persze ezt illene jelezni), vagy nem tudja ugyan biztosan, de azért szeretné, ha így lenne (akkor viszont ezt sem ártana közölni). Mindezzel nem akarom csökkenteni a Gyurcsány-Mesterházy konfliktus jelentőségét, nekem is világos, hogy a volt miniszterelnök rosszul éli meg a párton belüli hatalmának meggyengülését, a jelenlegi pártelnök pedig érthető módon félti pozícióját. Ennek a küzdelemnek a feltérképezésénél azonban én sokkal óvatosabb lennék, s azt sem merném kijelenteni, hogy a jövő februári kongresszuson „el kell dőlnie a küzdelemnek”. Persze, az MSZP-nek az lenne az érdeke, hogy minél előbb pontot tegyen az erőforrásokat részben megosztó, részben elfecsérlő belső harc végére, de ettől még akár évekig is elhúzódhat a megoldás megtalálása – akár a kard tényleges kirántása árán, akár más módon.

Harmadrészt az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy Mesterházy Attilával valóban sokan elégedetlenek a szocialista frakcióban. Én is többször jeleztem már, hogy egyelőre a politikus a parlamenti vitákban finoman szólva sincs egy súlycsoportban a kormányfővel (márpedig ez érthető elvárás lenne az ellenzék legerősebb pártjának vezetőjével kapcsolatban), s akadhatnak olyanok, akik karizmatikusabb, élesebb, vitaképesebb vezetőre vágynak. Itt jöhetne valóban a képbe Gyurcsány, aki egyszer már bizonyította, hogy képes legyőzni Orbán Viktort, ugyanakkor… Nos, ezen a ponton érdemes azért egy kicsit megállni. Természetesen én sem ismerem a szocialista frakció minden tagjának véleményét a volt miniszterelnökről, de egyszerűen nem szenvedhetnek olyan mértékű politikai vakságban, hogy komolyan elhiggyék azt, amit interjúi alapján még maga Gyurcsány Ferenc sem gondol komolyan. A volt kormányfő olyan súlyos hitelvesztésen és amortizáción ment keresztül az elmúlt években, személye olyan súlyos sztereotípiákkal terhelt, hogy jelenleg szinte nincs nála rosszabb választás az MSZP-ben. Lehet, hogy ez a helyzet valamikor enyhül, esetleg gyökeresen megváltozik, de most a volt kormányfő sokkal inkább teher, mint erőforrás. Nem véletlen, hogy a Fidesz szinte semmi mást nem tesz, mint folyamatosan „gyurcsányozik”: a kormánypropaganda egy ideig még bízhat abban, hogy amíg Gyurcsányt az MSZP fontos emberének láttatja, addig az ellenzék növekedési esélyei erősen korlátozottak. Ezért tartom nehezen hihetőnek a Magyar Nemzet azon állítását, hogy nagyobb lenne a támogatottsága a frakcióban, mint Mesterházynak. Sokkal valószínűbb, hogy a képviselők nem tartják a legjobb választásnak a pártelnököt, de többségük – leszámítva a volt miniszterelnök néhány elkötelezett hívét – Gyurcsány előtérbe kerülését ennél is rosszabb forgatókönyvnek gondolja, s leginkább abban bízik, hogy előbb-utóbb előkerül majd valaki, aki megoldja a vezetési válságot, és egyben zárójelbe teszi, felülírja a mostani belső harcokat.

Forrás: Török Gábor politikai elemző blogja