„Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem.” Lázár János különös okfejtése már szombat estére ellenzéki össztüzet és komoly médiafigyelmet kapott – s feltehetően ez csak a kezdet. Sok felgyülemlett indulat és ellenszenv találhat magának alkalmas céltáblát, és biztos vagyok abban, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének politikusi karrierjét hosszú távra meghatározhatja mostani viselkedése.

De miért érdekes egyáltalán a vitatott megítélésű hódmezővásárhelyi polgármester sorsa? A blog olvasóinak bizonyára feltűnt, hogy Lázár Jánossal sokat, igen, talán túl sokat foglalkoztam. Itt és más helyen is generációjának egyik legtehetségesebb, leginkább reményteljes politikusaként írtam róla, aki mások mellett arra is alkalmasnak látszott, hogy egyszer a mostaninál is fontosabb hivatalt töltsön majd be. Tudtam róla, hogy – ha úgy látta helyesnek – korábban számos ügyben hajlandó volt pártja főáramával szemben politizálni, és személyesen is volt alkalmam meggyőződni arról, hogy mennyire tudatos és önjáró politikusként tekint önmagára. Ezért is néztem értetlenül szerepvállalását az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbításában, és ezért sem lepett meg, amikor szolgálati autójáról a bírálatok hatására lemondva szokatlanul – és sajnos a médiában alig tárgyaltan – önkritikus mondatokat fogalmazott meg.

Lázár János – nem ok nélkül – az utóbbi hetekben szimbólum és céltábla lett. Elindult azon az úton, hogy a nyilvánosság jelentős része számára a Fidesz Kóka Jánosa legyen, ehhez kis túlzással már csak egy „békás” mondatra volt szüksége. A ma nyilvánosságra került hangfelvétellel ezt is teljesítette.

Természetesen lehet hosszan magyarázni, mennyire őszinte mondatok ezek – korábban mások is próbálkoztak ilyesmivel, ideig-óráig nem is teljesen sikertelenül -, valójában azonban egy vezető politikustól vállalhatatlan és védhetetlen ez a fogalmazás.

Lázár János előtt megítélésem szerint most két út áll: egy hagyományos és egy szokatlanul bátor. Megteheti, hogy „beleáll” az ügybe, példák, előképek sokasága áll ehhez rendelkezésére: beszélhet megvágott felvételről, félreértett szavakról, őszinteségről és még sok minden másról. Talán pártja is felsorakozik mögötte, és látszólag megy minden tovább a maga útján. De teheti azt is, hogy a magyar politikában rendhagyó módon elismeri a hibáját, megköveti a megsértett választókat és lemond – a két, amúgy is teljes embert kívánó pozíciója közül legalább az egyikről. Ha előbbit teszi, megítélésem szerint politikusi sorsa a lassú hanyatlás lesz, olyan pálya, amelynek minden útjelzőjénél rendre visszacsengenek majd mostani mondatai. Ha időlegesen hátrébb lép, ha engedi, hogy a nyilvánosság számára legyen látható következménye a hibájának, később akár pozitív példa, hivatkozási alap is lehet a döntése.

Most még van választása.

Forrás: Török Gábor politikai elemző blogja