Trump a csatorna szokásos vasárnapi vitaműsorának adott interjút, részleteket azonban már szombaton nyilvánosságra hozott a CBS. A politikus Barack Obama elnök azon bejelentésére reagált, hogy fontolgatja a fegyverviselés korlátozásának elnöki rendelettel történő, tehát a kongresszus hozzájárulása nélküli bevezetését.
Donald Trump azt mondta, nem támogatja az elképzelést, mert ezzel az elnök megsértené az alkotmány második kiegészítését, amely rögzíti az amerikaiak fegyvertartási és -viselési jogát.
“Nem tetszik nekem ez, nem tetszik semmi, ami megváltoztatná az alkotmány második kiegészítését. Sok más szabályozási lehetőség van még” – fogalmazott az üzletember. Szerinte az Egyesült Államokban “rémséges mentális problémák vannak”, ezeket kell orvosolni.
“Bezárjuk a gyógyításra szolgáló intézményeket szerte az országban, pedig szörnyű mentális gondok vannak, és senki nem tesz semmit. Csakis a fegyverviselést kárhoztatják, pedig nem a puska húzza meg a ravaszt” – mondja az interjúban a republikánus elnökjelölt-aspiráns.
Obama terveire a politikusok közül egyelőre csak Donald Trump reagált, de a Nemzeti Lőfegyver Szövetség (NRA) már az interjú megjelenése utáni percekben nyilatkozatban ítélte el az elnöki elképzelést.
Az amerikai lőfegyveripar termelése rendkívüli mértékben megnőtt, és az amerikaiak több kézifegyvert vásárolnak, mint valaha. Erről a The Washington Times pár hónappal ezelőtt közölt felmérést.
(MTI)