Trump a Fox televízióban vasárnap este fejtette ki azon véleményét, miszerint az amerikai-kínai kapcsolatokat több mint három évtizede meghatározó, úgynevezett “egy Kína”-politika nem szükségszerűen szolgálja jól az amerikai érdekeket. “Teljesen tisztában vagyok az +egy Kína+-politika mibenlétével, de nem értem, miért kell nekünk ragaszkodnunk ehhez” – mondta.
Az amerikai-kínai viszony azért került szóba, mert Donald Trump a múlt héten telefonon beszélt Caj Jing-ven tajvani elnökkel, miközben az Egyesült Államok 1979 óta nem tart fenn diplomáciai viszonyt Tajvannal. 1979-ben ugyanis Jimmy Carter, akkori amerikai elnök elismerte a Kínai Népköztársaságot és az “egy Kína” elvet, amelynek értelmében a kontinentális Kína és Tajvan egyazon ország, vagyis Tajvan Kína részét képezi.
Donald Trump a Caj Jing-vennel folytatott telefonbeszélgetéséről azt mondta, hogy rövid volt, és nem állt szándékában vele megsérteni a pekingi kormányt. Ezzel együtt a Fox televízióban azt fejtegette, hogy nem különösebben érdeklik őt azok a jelentések, miszerint ez a telefonbeszélgetés mégiscsak felbosszantotta Pekinget. “Nem akarom, hogy Kína diktáljon nekem. Miért kellene egy másik nemzetnek megmondania nekem, hogy fogadjak-e egy telefonhívást? Sőt, szerintem nagy tiszteletlenség lett volna a részemről, ha nem fogadom a hívást” – szögezte le.
A megválasztott elnök kitért egy olyan témára, amelyet már a választási kampányban hangoztatott: Kína segíthet az Észak-Korea körüli gondok megoldásában. “Kína megoldhatná a problémákat, de egyáltalán nem mutatkozik segítőkésznek” – szögezte le Trump a Fox televízióban.
(MTI)