A fenti címmel tartott sajtótájékoztatót Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik megyei elnöke, valamint Demeter Pál, Balmazújváros önkormányzati képviselője, képviselőjelöltje, akik a függetlenként induló, de a Jobbik által támogatott dr. Cs. Tóth János balmazújvárosi polgármesterjelöltet mutatták be.

Kulcsár Gergely (középen) emlékeztetett: sajtóhírek szerint két gyanúsítottja van a Központi Nyomozó Főügyészség Balmazújváros önkormányzatával összefüggésben folytatott eljárásának, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz a hatóság. Hozzátette: fél évvel ezelőtt kértünk a város polgármesterért, Tiba Istvánt, hogy a nyilvánosság elé kiállva ismertesse, hogy mi folyik Balmazújvároson, ám ezt sem akkor, sem azóta nem tette meg. Majd rámutatott: a hosszantartó ügyészségi vizsgálatok tükrében újfent megállapítható, hogy korrupciógyanús ügyek állnak a háttérben az önkormányzatnál, amelyekkel a Jobbik semmilyen közösséget nem tud vállalni.

Végül a függetlenként, de jobbikos támogatással induló dr. Cs. Tóth Jánossal kapcsolatban jegyezte meg: az általunk támogatott polgármesterjelölt mind szakmailag, mind emberileg, mind erkölcsileg alkalmas arra, hogy a tisztesség útján munkálkodhasson Balmazújváros első embereként. Az ő programja és a Jobbik elképzelései között szinte teljes átfedés van, így arra kérjük a balmazújvárosi lakosságot, hogy támogassák szavazatukkal október 12-én dr. Cs. Tóth Jánost.

Demeter Pál (képünkön jobbra) balmazújvárosi önkormányzati képviselő helyi kampányukkal kapcsolatban ismertette: mind a nyolc egyéni körzetben harcba szállnak jelöltjeink, akik a lakossággal hónapok óta intenzív kommunikációt folytatnak, hogy minden választói problémára megoldási javaslatot nyújthassanak programjukban. Hozzáfűzte: már az ajánlások gyűjtése során is az volt a tapasztalatunk, hogy igen jó esélyekkel indulunk a választásnak, és ebben a hitünkben tovább erősítenek minket a balmazújvárosiak visszajelzéseik alapján.

A Hajdú-Bihar megyei lista második helyén álló Demeter Pál a polgármesterjelölt állítással kapcsolatban így szólt: furcsálljuk azt a szituációt, hogy a függetlenként induló polgármesterjelöltet, dr. Veres Margitot mind a helyi Fidesz, mind a helyi MSZP támogatja. Majd így folytatta: a Jobbik balmazújvárosi alapszervezetében fölmerült a gondolat, hogy saját jelöltet indítson, de a tagságunk egybehangzó véleménye nyomán úgy döntöttünk, hogy dr. Cs. Tóth Jánost fogjuk támogatni, akit minden tekintetben a legalkalmasabbnak találtunk arra, hogy városunk polgármestere legyen.

Végül dr. Cs. Tóth János mutatkozott be. Szavai szerint felmenő ősei mind balmazújvárosiak, Balmazújvároson járt általános iskolába és gimnáziumba. Felsőfokú tanulmányai után a kulturális élet területén dolgozott Békés megyében. Vezetői munkássága 25 éve kezdődött, Budapesten 12 éven át a Móra Kiadó vezérigazgatója volt. 2008-ban az élet ismét visszahozta szülőföldjére, a Méliusz Központ, majd a Kölcsey Központ, Főnix Csarnok és Apolló Mozi együttes igazgatója volt Debrecenben. Karrierjével kapcsolatban úgy fogalmazott: a piaci elvárásoknak megfelelően az általam vezetett gazdasági egységek mindig nyereségesen, sikeresen működtek.

Bármerre szólítottak a feladatok, kötődésem mindig megtartottam és minden alkalmat megragadtam, hogy segítsem a balmazújvárosiakat, hol szobrot ajándékoztam, hol könyvcsomagokat adományoztam intézményeknek, illetve alapítványt is létre hoztam nemes célokkal – folytatta dr. Cs. Tóth János, majd így zárta: bőven van még teendő városunkban, hiszen munkahelyekre van szükség, új alapokra kell helyezni a közmunkaprogramot, fejleszteni kell az úthálózatot, felelős gazdálkodást kell folytatni, de nem utolsó sorban meg kell tisztítani az önkormányzatot a kétes ügyektől.

Deczki Anna – szebbjovo.hu