Közlése szerint ezzel a Jobbik olyat fog tenni, amit az elmúlt 27 évben egyetlen kormány sem: “visszaadjuk a népnek, ami a népé”.
Jakab Péter Románia példáját hozta fel, ahol – mint mondta – bírósági úton 133 milliárd forintnyi pénzt vettek vissza korrupt politikusoktól. A Jobbik 2018-as kormányra kerülése után a törvénytelenül szerzett pénzeket vagyonelkobzással, a legalizált korrupcióval szerzett pénzeket pedig különadóval fogja visszavenni – mondta.
Kérdésre közölte, hogy az óriásplakátokat részben megtakarításból, részben folyószámlahitelből finanszírozzák. Az Állami Számvevőszék minden szükséges adatot meg fog kapni a költségekről, a szerződő cégek kérésére a darabár azonban üzleti titok – tette hozzá.
(MTI)