Öt holttestet emeltek ki a tengerből a Szicíliai-csatornán hétfőre virradóra, miközben az észak-afrikai partokról szünet nélkül érkeznek az illegális bevándorlók Olaszországba. Befogadásukra megnyitották az olasz laktanyákat.

Az olasz haditengerészet egyik hajója sietett egy félig elsüllyedt gumicsónak segítségére. Hatvanegy személyt sikerült megmenteni, öten azonban vízbe fulladtak. Az illegális bevándorló csoport tagjainak beszámolója szerint nyolcvanan utaztak a csónakban.

Hétfőre virradóra az észak-afrikai és az olasz partok között működő Mare Nostrum (Mi tengerünk) olasz katonai-humanitárius misszió keretében több mint 1700 illegális bevándorlót vettek fedélzetre a Földközi-tengernek ezen a részén szolgáló olasz hadihajók. Jelenleg az olasz partok felé tartanak, a római belügyminisztérium dönt arról, hogy melyik csoportot melyik olasz kikötőben tegyék partra.

Az olasz belügyminisztérium adatai szerint az év elejétől kezdve július 19-ig 85 ezer illegális bevándorló érkezett az itáliai partokra. Becslések szerint a számuk a nyár végére elérheti a százezret. Mivel az illegális bevándorlókat befogadó táborok megteltek, a belügyminisztérium hétfőn az olasz prefektusokhoz intézett körlevélben további tízezer szálláshely megteremtését sürgette a laktanyák megnyitásával. Minden olasz tartománynak bizonyos számú illegális bevándorlót kell befogadnia; a legtöbbet, az összes 14 százalékát az észak-olasz Lombardia tartománynak. Roberto Maroni, a Lombardiát az Északi Liga párt színeiben vezető tartományi elnökugyan kijelentette, hogy nem költi a helyi lakosság pénzét a bevándorlókra, de a belügyminiszteri rendelkezésnek neki is engedelmeskednie kell.

Az Olaszországba érkező illegális bevándorlók 89 százaléka menekültstátuszt kér.

(MTI)