Az Országgyűlés megszavazta azt a javaslatcsomagot, amelynek célja azoknak a megsegítése, akik lakáscélú hitel felvétele miatt kerültek nehéz helyzetbe. Elsőre persze remekül hangzik, hogy a kormány nem rest szembemenni a
kereskedelmi bankokkal is, hogy megmentse a mára teljesen kizsigerelt devizahiteleseket, de a törvénytervezetet megismerve rögtön kiderült: nagyon kevés a tényleges könnyítést jelentő változás a jelenlegi, bankok számára aránytalanul előnyös rendszerben.


Az indoklásban szereplő alapelvek között szerepel, hogy a javaslatcsomag a magyarországi hitelezési rendszer veszélyeztetése nélkül segít a nehéz helyzetbe került adósoknak. Ugyanakkor a helyes megfogalmazás inkább az, hogy a banki extraprofit veszélyeztetése nélkül. Megint kiderült, hogy a hazai bankszektor lobbi ereje sokkal jelentősebb a kormányzati szándéknál, és csak olyan módosítások vihetők keresztül, amit a pénzügyi szféra is jóváhagy. Az egyik legnagyobb horderejű módosítás, az úgynevezett tiszta lappal való indulás – a bank legfeljebb a jelzáloggal terhelt ingatlan/ingó dolog (pl. autó) értékének erejéig kaphat kielégítést követeléseiért, azon felül nem követelhet további pénzt – már a megelőző tárgyalások során kikerült a javaslatok közül. Nyilván a bankok teherbíró-képességének és a szintén alapelvek között ígért, közös kockázatviselésnek a figyelembevételével…

1. A devizahitelek esetében óriási eredményként elővezetett, kötelező középárfolyamon történő számolás gyakorlati jelentőségét a következőkkel szeretném érzékelhetővé tenni. Egy átlagos törlesztő részlet 200-500 svájci frank között szóródik. A jelenleg felszámított deviza eladási árfolyam és a középárfolyam között nagyjából másfél-két forint az árfolyamkülönbség. Tehát havonta akár négyszáz és ezer forint között is spórolhat az adós. Lekenyerező nagyvonalúság.

2. A futamidő automatikus meghosszabbítására előírt lehetőség előnye, hogy átmenetileg kevesebbet kell fizetni, de összességében többet, mert lassabban fizeti vissza a hitelt az adós. Így tovább ketyeg a kamat, illetve a kezelési költség, ráadásul ezt a legtöbb bank a válság miatt eddig is lehetővé tette a szerződés módosításával a hirtelen pénzzavarba került adós számára.

3. Nincs vita arról, hogy a kilencven napot meghaladó lejárt tartozással rendelkező adósokra kivetett büntető kamatok és díjak megtiltása pozitív lépés, de aki már úgysem tud fizetni több mint három hónapja, azt
nem fogja kihúzni a bajból.

4. Az előtörlesztési (végtörlesztési) díj megszüntetését a kormányzati kommunikáció az egyik legjelentősebb lépésként harsogja, tegyük hozzá, aki képes előre törleszteni, annak a havi részletek sem okoznak gondot. De a probléma az, hogy a nyilvánvalóan nonszensz díjat egyáltalán nem szünteti meg a törvénymódosítás! Ez egy átverés: a korábban megállapított 2,5%-os (jelzáloglevéllel biztosított kölcsönszerződés esetén) és 1,5%-os előtörlesztési díjat csökkenti 1,5 illetve 1%-ra. Ezenkívül beiktat egy kivételt: minden szerződés esetében egy alkalommal lehetővé teszi az előtörlesztést, ha már legalább két éve fizet az adós (tehát a bank már jelentős kamatbevételre tehetett szert, ugyanis a futamidő elején 80-90%-ban a kamatot és költségeket kell törleszteni, a tőke majd a futamidő végén kezd elfogyni). Az indoklás cinizmusa pedig vérforraló: a jogalkotó azért nem teszi teljesen ingyenessé az előtörlesztést, hogy meggátolja a rosszhiszemű visszaéléseket, a hitel esetleges kiváltásakor a nyerészkedést.

5. Az öt pontosra karcsúsodott javaslatcsomag legfelháborítóbb eleme pontosan az egyoldalú szerződésmódosítás tilalma lenne, ami kétségtelenül a legfontosabb. Ugyan ez a polgári jog egyik alapvetése, de ilyen nem lesz a mostani módosítás szerint sem, csupán szűkítik a bankok ilyen irányú, normális jogállamban gyakorlatilag
elképzelhetetlen lehetőségét. Bár az eredeti javaslatban Kósa és Rogán még az önkényes kamatemelés megtiltásának fontosságát hangsúlyozta, erre továbbra is meglesz a bankok lehetősége, amelyet egy később megszülető kormányrendelet fog pontosítani.

A változás annyi, hogy költséget vagy díjat nem lehet majd egyoldalúan módosítani, de a kamatemeléséhez elég hivatkozni többek között a szabályozói környezet vagy a hitelkockázat változására, amibe sok minden belefér. Mint egykori banki dolgozó hozzáteszem, hogy nem jelentene okot a kamat emelésére a jegybanki alapkamat, a pénzpiaci indexek vagy a refinanszírozási kamatlábak emelkedése sem, mert a hitel forrását a szerződés megkötésekor fennálló kondíciók alapján veszi fel a bank a pénzpiacokról, így állandó összegről van szó. De a „slusszpoén” is ide kapcsolódik! Az elmúlt nyolc év balliberális ámokfutása alatt adósodtak el olyan mértékben az emberek devizában, hogy több mint 800 ezer embernek van lejárt tartozása, miközben európai szinten is kiemelkedő profitot realizált a bankszektor Magyarországon minden évben, és nagyrészük „hazatalicskázhatta” az anyaországba. Ahhoz azonban, hogy az erőfölényes helyzet kialakulhasson, kellett az első Orbán-kormány közreműködése is!

Egy törvénymódosítással 2001-ban lehetővé tették a bankoknak, hogy a szerződések feltételeit, a kamatot, költséget, díjakat, gyakorlatilag bármit egyoldalúan, akár az üzletszabályban módosítsa. A kormány előterjesztését kilenc éve megszavazta a teljes Fidesz-frakció, így Orbán Viktor, de a mostani előterjesztők, Kósa Lajos és Rogán Antal is. Milyen érdekes, hogy most ők álltak a banki önkény elleni „szabadságharc” élére…

A lényeg az, hogy mondhat bármit a mostani kormány, de a jogszabályt még most is a bankszektor mondja nekik tollba. A gazdasági függetlenség visszaszerzése, és a monopóliumok megtörése az eljövendő Jobbik kormányra fog várni, hacsak szépen lassan át nem veszik ezt is tőlünk, mint az elmúlt időszakban annyi mindent. Higgyék el, ha mi nem vagyunk ott a parlamentben és nem mondjuk el ezeket újra és újra, akkor a forradalmi lelkületű kormány bátorsága is érezhetően kisebb lenne!

Lenhardt Balázs

A cikk megjelent a bar!kád hetilap múlt heti számában.