Zeman egy szombaton megjelent lapinterjúban azt mondta, hogy Sobotka tevékenysége árt a kormányzó szociáldemokrata pártnak, míg a kormányfő vasárnap nyilvánosságra hozott nyilatkozata szerint Zeman szándékosan a cseh társadalom megosztására törekszik, hogy előkészítse a talajt újraválasztásához az elnöki tisztségbe.
“Baloldali politikusnak tartom magam és eddigi politikai tevékenységem során sikerült 7 százalékról 32 százalékra növelni annak a pártnak ( Cseh Szociáldemokrata Párt) a népszerűségét,amelynek Bohuslav Sobotka ma inkább árt, Ennek következtében elutasítok bármiféle bírálatot a sikertelen politikusoktól, s azt csak a sikeresektől fogadom el” – jelentette ki Zemanabban az interjúban, amelyet a 14 cseh régiós változatban megjelenő Deník című napilap közölt szombaton.
Zeman a szociáldemokraták élén 1998-ben 32 százalékkal nyerte meg a parlamenti választást, s lett négy évre a cseh kormány elnöke. Sobotka 2013-ben mindössze 20,5 százalékos eredménnyel nyert választást, holott korábban 30 százalékot várt.
Az államfő a szombati lapinterjúban Sobotka azon ismételt nyilatkozataira reagált, amelyek szerint Zeman nézetei már nem baloldaliak, hanem populisták.
Milos Zeman tevékenységével “értelmetlenül megosztja a társadalmat” – olvasható abban a prágai Respekt című hetilapban hétfőn megjelenő kormányfői interjúban, amelynek részleteit vasárnap hozták nyilvánosságra Prágában. Sobotka úgy véli: Zeman olyan társadalmi helyzetet, hangulatot igyekszik teremteni, amelyben 2018 elején újra megnyerhetné az államfőválasztást.
“Ha megnézzük az elnök egyes nyilatkozatait és lépéseit, látható, hogyazok a társadalmi feszültség növelésének az irányába mutatnak” – állítja Sobotka az interjúban. Bohuslav Sobotka szerint Zeman nyilatkozataival és tevékenységével egyre inkább eltávolodik a szociáldemokratáktól, mégpedig konzervatív irányban.Nem kizárt, hogy ez Milos Zeman öregedésének a jele” – jegyezte meg a miniszterelnök a Respektben. Az államfő és a kormányfő között egy hete robbant ki újabb nyilvános konfliktus, amikor Zeman egy dél-morvaországi lakossági fórumon Sobotka eltávolításának lehetőségét firtató kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kormányfőt demokratikus úton választásokkal, nem demokratikus úton pedig kalasnyikovval lehet eltávolítani.A cseh politikusok többsége pártállásra való tekintet nélkül Sobotka elleni durva támadásnak minősítette a kijelentést.
(MTI)