Zdenek Scasny lett a Loki új vezetőedzője. Szima Gábor, a DVSC-TEVA elnöke arról tájékoztatta a klub honlapját, hogy a mai napon megállapodott a cseh trénerrel. Bár az igazgatóság január 3-án tárgyalta volna a vezetőedző személyével kapcsolatos napirendi pontot, de az események úgy alakultak, hogy ezt a döntést a mai napon hozta meg a grémium.

– Bízunk benne, hogy jó döntést hoztunk, és Zdenek Scasny ugyanolyan sikeres munkát végez majd, mint a DVSC-TEVA előző négy vezetőedzője, Szentes Lázár, Supka Attila, Miroslav Beránek és Herczeg András – mondta Szima Gábor. – A szakember két napot töltött Debrecenben, megismerte a körülményeket. Nagy kihívásnak tekinti az itteni munkáját, mely a megállapodás alapján két esztendőre szól. A célok nem változtak, de a bajnoki címmel kapcsolatos elképzelésünk már nem tőlünk függ. Hiába szerepelünk jól tavasszal, ha a Videoton nem botlik, akkor nem tudjuk elérni azt, amit igazán szeretnénk. Természetesen céljainkat soha nem adjuk fel.

Az 53 éves Zdenek Scasny játékoskorában négyszer szerepelt a válogatottban, majd vezetőedzőként is sikeres karriert futott be.

Edzői pályafutása első állomása a ciprusi Anagennisi Dherynia volt, majd visszatért hazájába, ahol először a FK Chmel Blsany, majd az FK Usti nad Labem együttesét irányította. 1996-ban a Sparta Prágánál kezdetben pályaedzőként, két évvel később pedig már vezetőedzőként dolgozott. A csapattal zsinórban kétszer megnyerte a cseh bajnokságot.

Ezt követően három szezont töltött a Viktoria Zizkovnál, amely gárdával évről évre egyre jobb helyezést ért el. Először kilencedik, majd ötödik lett az együttes, ezt követően bronzérmet nyertek, amely a klub történetének eddigi legnagyobb bajnoki sikere. Emellett 2001-ben a Cseh Kupát is elhódították.

A Zizkov után Görögországban folytatta edzői karrierjét. Először az OFI Kréta gárdáját irányította, majd 2004-től a görög sztárcsapat, a Panathinaikosz kispadjára ült le. A Bajnokok Ligája csoportkörében szép eredményeket értek el. Például kiütötték hazai pályán a PSV-t (4-1), legyőzték 2-1-re a Rosenborgot, az Arsenal ellen mindkétszer döntetlent értek el. Ebben a nehéz csoportban 9 pontot szerezve végül a harmadik helyen végzett csapata, így folytathatták a küzdelmet az UEFA-kupában, ám már nem Scasnyval. Ő ugyanis visszatért Csehországba, és a nehéz helyzetben lévő, kiesés ellen menekülő SIAD Most együttesén próbált meg segíteni. A csapatot benntartotta az élvonalban, sőt, meglepetésre a 10. helyen végeztek. A következő idényben is biztosan maradt bent a gárda, majd megváltak Scasnytól, ami rossz lépésnek bizonyult, mert a SIAD Most utána kiesett az élvonalból.

Következő állomáshelye az FK Mladá Boleslav volt. A csapattal az UEFA-kupában indult, a Palermo kiverésével bejutottak a csoportkörbe, ahol a negyedik helyen végeztek a Villarreal, a Fiorentina és az AEK Athén mögött.

Scasny a 2008/2009-es szezon felélnél, a tabella utolsó helyén álló Viktoria Zizkovot vette át, ám már nem tudta megmenteni a gárdát a kieséstől.

Mindkét gyermeke profi futballista, fia Cipruson, lánya a Bayern Münchenben játszik.

Zdenek Scasny segítője az 54 éves Meszlényi Tibor lesz, aki aktív pályafutása során a Jednota Trencínben, majd Vágsellyén szerepelt. Edzőként megfordult Galantán, Párkányban, Léván, ült az SKP Devín, Vráble, Újvár, Vágsellye, Balony, Pered, a Mocenok, legutóbb pedig két évig ült a Dunaszerdahely kispadján.

dvsc.hu