Rogán Antal propagandaminiszter hétvégi bejelentése nyomán megállapíthatjuk, hogy a kormánynak a sok milliárdba kerülő betelepítés-ellenes kampány után sem sikerült „megállítania Brüsszelt”, Orbán Viktor szabadságharca csúfos kudarcot vallott – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik debreceni frakcióvezetője és Keresztesy Gergő, a párt önkormányzati képviselőjelöltje.

Miután Orbán Brüsszelben rábólintott a 14-18 év közötti migránsok beengedésére, adja magát a kérdés, hogy vajon a debreceni menekülttábor is újra kinyit-e, és az állítólagosan 14 és 18 év közötti migránsok a közeljövőben ugyanúgy szabadon járhatnak-kelhetnek-e majd Magyarországon, mint a debreceni migránslázadás idején – tette fel a kérdést a Jobbik frakcióvezetője.

Amit Orbán Viktor tett Brüsszelben, azzal nemcsak azt a több mint 3 millió embert csapta arcul, akik a tavalyi népszavazáson nemmel szavaztak, hanem hátba szúrta azokat a rendvédelmi dolgozókat is, akik esőben, hóban, fagyban, szélviharban mindent megtesznek a kerítés mellett azért, hogy megvédjenek minket, magyar állampolgárokat és Magyarországot – vélekedett a jobbikos képviselő.

Rogán azt hazudta, hogy DNS-vizsgálattal állapítják majd meg a migránsok valódi életkorát, így nem juthatnak be az országba magukat fiatalkorúnak hazudó felnőttek – mondta el Kőszeghy, hozzátéve: a valóság ezzel szemben az, hogy a jelenlegi DNS-tesztek hibahatára 4-5 év, tehát bőven felnőtt korú migránsok is bejuthatnak az országunkba a propagandaminiszter ötlete alapján. Nagy-Britanniában tavaly ősszel már próbálkoztak ezzel a kiszűrési módszerrel, de a tesztek megbízhatatlansága miatt gyorsan le is tettek róla.

A Fidesz most az MSZP-vel összefogva érzéketlenséggel vádolja a Jobbikot, és menekült „gyerekekről” beszél, miközben jól tudjuk, szinte kizárólag könnyen radikalizálható fiatal férfiak beengedéséről van szó, tinédzser lányokat még senki sem látott köztük – hangsúlyozta a Jobbik frakcióvezetője.

Keresztesy Gergő (balra) és Kőszeghy Csanád Ábel

Keresztesy Gergő úgy fogalmazott: „én magam is arculcsapásként élem meg a történteket, mert a családommal együtt elmentem szavazni tavaly ősszel, és arra adtunk felhatalmazást a kormánynak, több mint 3 millió honfitársammal együtt, hogy ide egyetlen migránst se telepítsenek be, még a 14-18 év közöttieket sem”.

Keresztesy Gergő emlékeztetett: a Jobbik az alaptörvény-módosítás kapcsán csak egyetlen egyszer nem nyomott gombot az országgyűlésben, mégpedig azért, mert a Fidesz képtelen volt lemondani az egyébként nemzetbiztonsági kockázatot jelentő letelepedési kötvénybizniszről. Ennek ellenére a Fidesz számtalanszor lesöpörte a Jobbik alaptörvény-módosító javaslatát, mindenféle indoklás nélkül.

A Jobbik önkormányzati képviselőjelöltje határozott állásfoglalást kért a debreceni városvezetéstől: garantálják azt, hogy Debrecenben semmilyen körülmények között nem fog újranyitni a menekülttábor! „Nem szeretnénk ismét azt hallani a helyi kormánypárti politikusoktól, hogy ezzel együtt kell tudni élni a debrecenieknek” – tette hozzá Keresztesy Gergő.

Újságírói kérdésre válaszolva a Jobbik képviselőjelöltje elmondta, a napokban több lakossági megkeresést is kapott, a környéken élők attól tartanak, hogy a kormány meghátrálása nyomán akár a Sámsoni úti befogadó állomás újranyitása is bekövetkezhet.

Emlékezetes: annak idején a Jobbiknak a civilekkel, a menekülttábor környékén élőkkel összefogva sikerült nyomást gyakorolni a debreceni városvezetésre, akik végül kénytelenek voltak bezárni a befogadó állomást. Az akkori demonstrációk egyik fő szervezője Keresztesy Gergő volt, aki a május 7-ei időközi önkormányzati választáson a Jobbik színeiben méreti meg magát.

szebbjovo.hu