Hétfőn déli tizenkettő után 18 perccel véget értek a találgatások, kiderült ugyanis, hogy a magyar bajnok Debrecen útja a svéd aranyérmes Kalmar FF testén vezethet tovább a Bajnokok Ligája második selejtezőköréből. Nem állítható, hogy a skandináv együttes a leginkább kívánatos ellenfelek közt foglal helyet, de a Kalmartól kellemetlenebb vetélytárs is akadt a BL-táblán. Mindenesetre most már csak erre az alakulatra kell figyelnie a Lokinak, és lehetőleg minél jobban felkészülnie a kikötővárosi gárdából.

Az első mérkőzést július 14-én vagy 15-én rendezik Debrecenben, a visszavágóra pedig július 21-én vagy 22-én kerül sor Svédországban.

Mint ismert, idén már új elvek szerint, négy selejtező körön keresztül vezet az út a 32-es táblára. Az UEFA-koefficiens alapján hat leggyengébb ország előselejtezőt játszik. A második selejtező fordulóban 31 bajnok és az előselejtező három továbbjutója meccsel. A Debrecen együttese a második körben érdekelt, és három párviadalt kellene nyernie ahhoz, hogy bejusson a csoportkörbe.

A második körből azért lenne fontos továbbjutnia a Lokinak, mert a következő fordulótól kezdve búcsú esetén is van második lehetőség az UEFA-kupát felváltó Európa Ligában. Azok a csapatok, amelyek a BL-selejtező harmadik fordulójában maradnak alul, az Európa Liga utolsó selejtezőkörében próbálkozhatnak, míg a negyedikben elbukók a második számú európai sorozat 48 csapatos főtábláján folytatják szereplésüket.

– Nyilván még mindannyiunkban friss élményként él az Elfsborg elleni kiesésünk – kezdte a keserű emlékekkel Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere. – Az a párharc, bár rosszul jöttünk ki belőle, igazán kiegyenlített, éles csatát hozott. Most ismét a svéd bajnok került az utunkba, és abból kell építkeznünk, hogy akkor nagyon kevésen múlott a továbbjutás. Az általános vélekedéssel szemben én nem érzem esélyesebbnek a Kalmart, noha jelenleg magasabban jegyzett futballkultúrájú országból való. Véleményem szerint szoros meccsekre van kilátás, ahol apróságok dönthetnek, erre kell majd minél jobban felkészülnie a társaságnak. Most azt mondom, ötven-ötven százalék az esély a továbblépésre – nyilatkozta a tréner.

Mint kiderült, a július 14-én vagy 15-én rendezendő első összecsapást hazai pályán játssza a Lokomotív, de Herczeg szerint ez nem sokat számít.

– Azt hiszem, annak, hogy ki kezd otthon, nem sok jelentősége van, a csata két meccs alapján dől majd el. Sokkal inkább hátránynak érzem viszont azt, hogy a svédeknél már megy a bajnokság, tehát játékban vannak, ellentétben velünk. De azzal kell sáfárkodnunk, amink van, igyekszünk majd minél többet megtudni az ellenfélről. Azzal most is tisztában vagyunk, hogy öt brazil labdarúgó is van a keretükben, és tavaly a Feyenoord csak nagy nehézségek árán állította meg őket az UEFA-kupában. Kemény küzdelem lesz, amely során mindent el kell követnünk a sikerért – állapította meg a szakember.

(A haon.hu és a DVSC.hu nyomán.)