Az előzetes adatok szerint a jelenleg is regnáló polgármester mintegy 75 százalékos eredményt ért el – tette hozzá.
A választáson mintegy 130 párt indult, közülük nem egynek eléggé hasonló az elnevezése, a szabályok pedig meglehetősen bonyolultak. A választásokat nyomon követő internetes kommentekben egy-egy párttal kapcsolatban nem egyszer felbukkan az a megjegyzés: “azok meg kicsodák” – mondta Fedinec Csilla.
Ukrajnában az utóbbi évtizedekben nem rendeztek két választást azonos szabályok szerint – jegyezte meg a szakember.
A választási eredmények lassan érkeznek, hétfő reggel hivatalos adatok csupán a részvételről vannak. A korábbi tapasztalatok alapján a hatóságok nyilvánvalóan óvatosak az eredmények megállapításával és nyilvánosságra hozásával – mondta Fedinec Csilla.
Az ukrán helyhatósági választások jelentőségét növeli, hogy egy olyan alkotmánymódosítás van folyamatban, amely az önkormányzatok hatalmát politikai és pénzügyi szempontból is növelni fogja – fűzte hozzá a szakember.
A mostani helyhatósági választásokon fogott össze először a két meghatározó kárpátaljai magyar szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), hogy közös jelöltlistát állítson a Kárpátalja megyei tanácsba (közgyűlésbe) és más önkormányzatokba.
Az Oroszország által elcsatolt Krím-félszigeten és a Moszkva által támogatott szakadárok ellenőrizte kelet-ukrajnai területeken nem tartanak szavazást. Továbbá nem nyitnak ki a szavazóhelyiségek az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatti, de a frontvonalhoz közel eső néhány településen sem Donyeck és Luhanszk megyékben.
(MTI)