Olekszandr Zaharcsenko, a Donyecki Népköztársaság (DNR) vezetője a BBC orosz adásának a hét végén adott interjúban beszélt erről. Hangsúlyozta, hogy a minszki megállapodásoknak csak abban az esetben van értelmük, ha Kijev elismeri az önhatalmúlag kikiáltott “köztársaságát”.
A BBC felhívja a figyelmet arra, hogy a Nyugat által támogatott ukrán hatalom korábban jelezte: a minszki megállapodásokkal összhangban a Moszkva-barát katonai alakulatok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területek Ukrajna részei maradnak, és Kijev fogja ellenőrizni teljes egészében az orosz-ukrán határt, azt a szakaszt is, amely jelenleg a szakadár területen van.
A tavalyi szeptemberi minszki tűzszüneti megállapodás végrehajtásáról, február 12-én Minszkben aláírt tizenhárom pontos intézkedéscsomag kilencedik pontja valóban arról is rendelkezik, hogy “az ukrán kormány helyreállítja az államhatár feletti teljes körű ellenőrzést a konfliktusövezet egészében”. Szó van benne továbbá arról is, hogy az ukrán törvényekkel összhangban kell megtartani a helyhatósági választást a szakadár területeken.
Olekszandr Zaharcsenko azt mondta ezzel szemben a hírtelevíziónak, hogy az általa vezetett “köztársaság” területét jelentős mértékben meg kell növelni, és nagy területeket kell hozzá csatolni az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt álló térségekből.
Az ukrán elnöki hivatal a BBC kérésére azonnal reagált Zaharcsenko szavaira. “Ukrajna maradéktalanul végrehajtja a minszki egyezményeket. A Donyec-medence Ukrajna elidegeníthetetlen része” – szögezte le közleményében az elnöki hivatal.

http://www.bbc.co.uk/russian/international/2015/04/150415_zakharchenko_bbc_minsk_agreement_future
(MTI)