A májusi választások után felálló új ukrán kormánnyal tárgyalna az uniós társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírásának előkészítéséről az Európai Bizottság – közölte hétfőn Olivier Bailly, a brüsszeli testület szóvivője.

Mint fogalmazott, a megállapodás aláírására vonatkozó javaslat továbbra is érvényes, az Európai Unió pedig hajlandó aláírni azt, amint Ukrajna készen áll.

“Erről a választások után felálló, új, legitim kormánnyal tárgyalni is fogunk” – közölte Bailly, újságírói kérdésre azt is világossá téve, hogy ez nem jelenti azt, hogy az átmeneti kormányt nem tekintenék legitimnek, Brüsszel viszont azt szeretné, hogy ha Ukrajna az uniós társulás aláírásáról dönt, akkor világos legyen, hogy ez a döntés a többség akaratát tükrözi.

Az Ukrajnának nyújtandó uniós csatlakozási perspektívát firtató kérdésre a szóvivő úgy fogalmazott, hogy az azonnali feladat a ország stabilitásának megteremtése egy olyan politikai folyamat révén, amely a jövőben lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy virágzó országgá váljon.

“Halljuk és látjuk az ukránok európai törekvéseit, és készen állunk, hogy támogassuk is” – közölte Bailly.

Az uniós társulással kapcsolatban a szóvivő megerősítette, hogy a bizottság álláspontja továbbra is változatlanul az, hogy ha Kijev az Oroszország vezette Eurázsiai Unióhoz csatlakozik, az jogilag kizárja az uniós társulási és a szabadkereskedelmi egyezmény megkötésének lehetőségét.

Olivier Bailly azt is ismételten hangsúlyozta, hogy az Európai Unió minden felet felelős magatartásra, valamint Ukrajna függetlenségének, szuverenitásának, területi egységének és integritásának megőrzésére szólít fel.

Újságírói kérdésre Bailly arra is válaszolt, hogy a bizottság jogi értelemben Ukrajna elnökének tekinti-e a továbbiakban Viktor Janukovicsot. A szóvivő kijelentette: az ukrán parlament erről nagy többséggel döntött, “ezt a demokratikus és legitim döntést pedig tiszteletben tartjuk”.

Az ukrán parlament szombaton elmozdította tisztségéből Janukovicsot, vasárnap pedig Olakeszandr Turcsinov új házelnököt bízta meg az államfői feladatok ellátásával.

(MTI)