Jurij Szerhijev az Ukrajina televíziónak nyilatkozva mondta ezt, szavait csütörtökre virradóra idézte az UNIAN hírügynökség.
A diplomata kifejtette, hogy az ENSZ-alapokmány, konkrétan annak 51-es cikkelye alapján Kijevnek joga van ahhoz, hogy önállóan forduljon segítségért bármely országhoz vagy országcsoporthoz.
“Ugyanakkor mi nem csupán behívjuk (a békefenntartókat), hanem azt akarjuk, hogy az ENSZ égisze alatt tevékenykedjenek. Ha a bevett eljárással tesszük ezt, legalább fél évre lesz szükség csak ahhoz, hogy döntést hozzon az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Csak ezután következik a kontingens felállítása” – mondta Szerhijev.
Petro Porosenko ukrán elnök a múlt héten tett javaslatot a békefenntartók behívására a harcok sújtotta Donyec-medencébe. Egyelőre nem tudni, hogy a BT-ben vétőjoggal rendelkező Moszkvának mi a hivatalos álláspontja erről.
Pavel Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn New Yorkban már megkezdte a nem hivatalos előzetes egyeztetéseket a békefenntartó kontingens felállításáról az ENSZ Biztonsági Tanács tagországaival, hogy – mint mondta – megismerje a szóba jöhető lehetőségeket, majd ennek alapján döntsön Kijev a további lépésekről. Az ukrán külügyminiszter szerint több BT-tagország belátja azt, hogy “pótlólagos mechanizmus” kell a minszki fegyverszüneti megállapodások betartásához, és ez lehet egy nemzetközi békefenntartó kontingens felállítása a válságövezetben. Klimkin szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelő missziója egyedül erre nem képes.

http://www.unian.net/politics/1048743-vopros-mirotvortsev-mojet-byit-reshen-cherez-polgoda-sergeev.html
(MTI)