Semmilyen szövetség nincs a Jobbik és az ukrajnai Szabadság (Szvoboda) párt között – reagált a Jobbik alelnöke Darcsi Karolina beregszászi politológus cikkére.

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai szakpolitikusa az MTI-hez is eljuttatott reagálásában azt írta: a cikkben megjelentekkel ellentétben a Jobbik nem üdvözölte Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) nemrég leköszönt elnökének indítványát, a párt nem informálódik tőle, semmilyen dezinformációkat és rémhíreket nem terjeszt az alfahir.hu, valamint a Jobbik “helyi embereinek” eszében sincs pánikot generálni.

Darcsi Karolina, akinek “még végzettsége sincs”, és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kommunikációs titkára, ezt tudja, mégis ezeket “hazudja” – jegyezte meg Szávay István.

Mint fogalmazott, “ez az igazi szellemi kútmérgezés, ez az igazi feszültségkeltés, és nem az, amikor mi próbáljuk felemelni a szavunkat és nyomást gyakorolni a Fideszre, hogy tegyen valamit, vagy legalább szólaljon meg és tiltakozzon az ellen, ami most Kárpátalján folyik.”

Szávay István közölte: tüntetni fognak az ukrán nagykövetség előtt tiltakozva a sorozások és az ukrán menekültek magyar falvakba telepítése ellen.

Darcsi Karolina a karpatalja.ma beregszászi hírportál oldalán megjelent cikkében arról írt, hogy a nacionalista Szabadság párt és a Jobbik tevékenysége régóta felháborítja Kárpátalja közvéleményét, mert a két szervezet igyekszik destabilizálni a politikai helyzetet a térségben; kitiltásukat még 2013-ban javasolta az egyik ruszin szervezet vezetője.

Kárpátalján megjelent a Jobbik, Kovács Béla európai parlamenti képviselőként irodát nyitott Beregszászban, majd jött válaszként az ukrán szélsőségesek fáklyás menete a városban – írta a szerző. Pedig első kárpátaljai látogatásakor – folytatja – Kovács és Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke a Szabadság párttal vette fel a kapcsolatot, amellyel az utóbbi kezdeményezésére együttműködési megállapodást készült kötni. Nem lehet tudni, hogy miben állapodtak meg, de azóta Kárpátalján több, az ukránok és a magyarok közötti nemzetiségi konfliktus kirobbantására irányuló esemény történt, köztük az ukrán zászló meggyalázása Beregszászon, a Szvoboda éjszakai fáklyás felvonulása, a magyar gyerekek elleni támadások Ungváron, magyar emlékművek megrongálása” – tette hozzá a cikkíró.

Darcsi Karolina megjegyezte, hogy a Jobbik és helyi emberei propagandájukkal több alkalommal is pánikot keltettek Kárpátalján.

A cikkíró szerint a Jobbik most Gajdos Istvánnal, az ukrán parlament képviselőjével keresi a kapcsolatot azzal, hogy azonnal támogatásáról biztosította a honatya mozgósításra vonatkozó módosító indítványát.

(MTI)