Oroszország kizárását kezdeményezte az idei világbajnokságról az ukrajnai intervenció miatt pénteken a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) két amerikai szenátor.

Mark Kirk és Dan Coats republikánus szenátor levélben fordult Joseph Blatter FIFA-elnökhöz, és Oroszország tagságának felfüggesztését, valamint az orosz válogatott kizárását kérte a brazíliai vb-ről. A politikusok ugyancsak kezdeményezték, hogy a FIFA fossza meg Oroszországot a 2018-as vb rendezésének jogától.

A szenátorok a FIFA szabályaira hivatkoztak, amelyek megtiltják, hogy bármely ország ellen politikai vagy etnikai alapon diszkriminációt alkalmazzanak. Kirk és Coats precedensként emlékeztetett arra, hogy a FIFA korábban felfüggesztette Jugoszlávia tagságát, emiatt az ország annak ellenére nem vehetett részt 1992-ben az Európa-bajnokságon, hogy kvalifikálta magát, míg az 1994-es vb selejtezőjében el sem indulhatott.

“Mivel Oroszország hasonlóképpen tanúbizonyságot tett a FIFA alapelveinek és a nemzetközi jog arcátlan semmibevételéről, reméljük, egyetért abban, hogy nem érdemli meg azt a megtiszteltetést, hogy akár házigazdája legyen egy világbajnokságnak, vagy akár részt vegyen rajta” – írták Blatternek a szenátorok.

A FIFA egyelőre nem válaszolt a levélre.

(MTI)