A rendezvényre meghívott mintegy 270 külföldi vendég előtt mondott beszédében hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ukrán vezetés a partnerországok segítségével igyekszik mindent megtenni a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térség helyzetének békés rendezése érdekében.
Joe Biden amerikai alelnök videoüzenetben szólt a konferencia résztvevőihez. Hangsúlyozta, hogy fenntartják az Oroszország elleni szankciókat mindaddig, amíg Moszkva nem teljesíti a minszki tűzszüneti megállapodásokban foglalt vállalásait, és nem adja vissza Ukrajnának eredeti határait. “Oroszország ukrán területet tart megszállás alatt, harckocsikat, rakétákat szállít a Donyec-medencébe. Át akarja rendezni Európa határait, lerombolni Ukrajna biztonságát, és megakadályozni Önöket azon törekvésükben, hogy békében éljenek Európában” – hangoztatta az alelnök.
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök beszédében hangsúlyozta, hogy aki Ukrajnát támogatja, az az Európai Unió és a világ stabilitását támogatja. Kijelentette, hogy a világ most soha nem látott kihívások előtt áll. “Az egyetlen út, ha egységesek maradunk és nagyon erős közös választ adunk ezekre a kihívásokra, amelyek valamennyiünket érintenek” – fogalmazott a kormányfő.
A kijevi hadműveleti parancsnokság közben keddi sajtóközleményében arról írt, hogy éleződik a helyzet a kelet-ukrajnai konfliktus övezetében. A sajtószolgálat beszámolója szerint előző éjjel 22-szer lőtték az oroszbarát szakadárok az ukrán állásokat a frontvonal mentén, nehézfegyvereket, köztük rakéta-sorozatvetőket is bevetve. Nemcsak katonai állásokat, de civil célpontokat is ért csapás.
A Donyeck közelében lévő Avgyijivka településnél a szakadárok Grad rakéta-sorozatvetőket vetettel be. Az ilyen típusú fegyvereket a februárban megkötött minszki megállapodás szerint már ki kellett volna vonniuk a frontvonal mellől. Donyecktől délre Volnovaha térségében ért nehéztüzérségi találat egy települést.
A közlemény szerint 120 milliméteres aknavetőkkel lőtték a Donyeck mellett Piszki települést, valamint Luhanszktól északra Scsaszta környékét. Veszteségekről egyelőre nem érkezett jelentés.
(MTI)