Ünnepre készülünk, a feltámadás ünnepére. Előtte van egy jeles napunk – nagypéntek –, melyet gyásznapként élnek meg a hívő keresztény emberek, hisz ekkor Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk.

lyenkor mintha búsabban zúgnának a harangok a protestáns templomok tornyában, s elnémulnak a katolikusokéban. Katolikus istenházában megfosztják az oltárt, letakarják a keresztet, protestánsban, ahol van fekete úrasztali terítő, szószéktakaró, ott erre az egy napra azt helyezik ki. A szárnyasoltárral ellátott templomokban kifordítják a táblákat: csak ezen az egy napon a szárnyak a másik, a szomorúbb oldalukat mutatják. Egyéb más külsőségekkel is emlékezetessé tesszük a napot, például a szigorúbb böjttel, melyet még protestáns hagyományőrzők is tiszteletben tartanak.

Nagypéntek a szomorúságon túl ünnepnap is. Ünnep, hiszen a Jézus Krisztusban emberré vált Isten szenvedésével, kereszthalálával megváltott bennünket. Annál nagyobb bűnt nem követhet el ember, mint hogy Isten fiát megölje. Jézus vállalta az áldozathozatalt, s ezáltal a bűnök megbocsátást, az emberek üdvösséget és örök életet nyernek, ha ők is úgy akarják. Ezáltal nagypéntek a megbocsátás napja is. A haragosok megbocsátottak egymásnak, s majd húsvétkor megtisztultan ünnepelték Krisztus feltámadását – tartja a hagyomány.

Áldozathozatal nélkül nincs megváltás. Az áldozat mértéke különbözik, mint ahogyan mi sem vagyunk egyformák. Egyeseknek nagyobb áldozatot kell hozniuk, másoknak kevesebb is elegendő. De nem kell mérlegelni, a számító ember nem cselekszik őszintén. Nekünk is meg kell hoznunk a magunk áldozatait. Kezdjük már most, nagypénteken, a megbocsátás napján: bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek. Az első lépést nekünk kell megtennünk. Ha a másikra várunk, annyit jelent, hogy nem őszinte a szándékunk. S a szándék a legfontosabb tényező. A jó szándék vezéreljen bennünket bármilyen cselekedetünkben az élet bármely területén, s akkor meglesz lelki nyugalmunk. Gondoljunk erre ezen a nagypénteken, és tiszta szívvel várjuk a húsvét ünnepét!

Szekeres Attila