Takács Péter közölte: egy haldokló nő anyja és ügyvéd fivére 2012 nyarán – végrendelet, ajándékozási szerződés és négy hamis közjegyzői okirat készíttetésével, azok kórházi ágyon történt aláíratásával – elvette rokonától annak ingatlanjait. Ezzel 56 millió forint kárt okoztak a később meghalt asszony kiskorú gyermekének.
A vádirat szerint az ügyvéd férfinak és anyjának az volt a szándéka, hogy a haldokló nő tulajdonában lévő ingatlanokat megszerezzék, így az asszony halála után azokkal a sértett férje mint gyermekük törvényes képviselője ne rendelkezhessen.
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő nő a halála előtt három nappal kórházba került, másnap reggel édesanyja és testvére felkeresett egy közjegyzőt. A közjegyző nem tudta, hogy a neki elmondott adatok valótlanok, ezért hat közjegyzői okiratot készített, amelyeket a három vádlott még aznap este a kórházban aláíratott a már döntésképtelen állapotban fekvő, gyógyszerek hatása alatt álló sértettel.
Gál Katalin, a megyei főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, a közjegyző azzal követett el bűncselekményt, hogy nem győződött meg a sértett nő beszámíthatóságáról.
Hozzátette: a közjegyzőt három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik, míg felbujtói esetében halmazati büntetésként kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés lehet a büntetési tétel.
(MTI)