Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 30 ezer idős ember vár arra, hogy otthonban kaphasson megfelelő ellátást, sokan pedig a várólista hosszát látva nem is jelentkeznek.
Mint mondta, a rendszerváltás óta minden évben több férőhely létesült, mint az elmúlt nyolc évben.
A politikus problémaként jelölte meg, hogy egyre többen költöznek el a munkahely hiánya miatt a falvakból és elidősödik a társadalom. Jelenleg átlagosan 4-500 férőhely jön létre, a Jobbik első lépésként 2000-et szeretne létrehozni új otthonban vagy férőhelybővítéssel – fejtette ki, hozzátéve: ennek hatása már 2019-ben jelentkezne.
Sneider Tamás jelezte azt is, hogy 2000 férőhely 1000 munkahelyet teremtene, így emiatt, illetve az egészséges környezet miatt kisebb vidéki településeken képzelik a bővítést.
Az alelnök számításai szerint a program évente 15 milliárd forint pluszkiadást jelentene.
A szociális dolgozók béremelését is szükségesnek tartotta annak érdekében, hogy legyen megfelelő, szakképzett munkavállaló.
Kitért arra is, külön foglalkozni kell a demenciával, s erre központokat kell létrehozni.
A Jobbik 2022-re 40 milliárd forinttal növelné az idősotthonok működtetésére és a bérek növelésére szánt támogatást – összegzett.
(MTI)