A politikus szerint egy “maffiakormány” irányítja Magyarországot, amely közpénzekhez juttatja a hozzá közel állókat, s ez így nem működhet tovább.
Mint mondta, a Civitas Intézet konferenciáján megjelent ellenzéki pártok egyetértettek a rendszerváltás igényében, míg szerintük a Fidesz fenn kívánja tartani a korrupt rendszert.
Az elmúlt 28 évben minden párt kifejezte, hogy a korrupció ellen akar küzdeni, kormányra kerülve mégsem volt nekik fontos az elszámoltatás – értékelt Szilágyi György, hozzátéve: a Jobbik be akarja bizonyítani, hogy ezt másként is lehet. Az elszámoltatás mellett a politikus bűnelkövetők súlyosabb büntetését és a következmények nélküliség megszüntetését ígérte.
A képviselő arról is beszámolt, hogy az intézettől egy úgynevezett fekete könyvet kapott, amely a 2010 és 2018 közötti korrupciós eseteket gyűjti össze. Ebben 106 ügy szerepel, ami egy szimbolikus szám, minden választókörzetre jut egy érv, hogy az emberek miért ne szavazzanak a Fideszre – hangoztatta.
Azt is mondta, aki a Fideszre szavaz, az Rogán Antalra, Mészáros Lőrincre és Semjén Zsoltra szavaz; utóbbi egyenként 5 millió forint értékű öt utazásával az “urizálás” egyik mintaképévé válhatott. “Ő is szeret helikopterezni, csak Rogán Antallal ellentétben ő még lövöldöz is állatokra” – fogalmazott Szilágyi György.
(MTI)