Az ellenzéki párt elnöke kiemelte, az oktatási rendszer az abban dolgozók legjobb szándéka ellenére is elavult, mivel nem a jövőre, hanem a múltra készíti fel a tanulókat.
Vona Gábor szerint ezen a helyzeten hét alapelvet figyelembe véve kellene változtatni, amelyeket együttesen a “BIG 7” elnevezéssel illetett. Az elsők között említette az angol nyelv és az informatikai tudás fejlesztését, az egészséges életmódra törekvést, valamint a pénzügyi és gazdasági ismeretek erősítését. Emellett növelni kell a diákok sikertudatát, továbbá biztosítani kell az élethosszig tartó tanulás és a közösségi együttműködés feltételeit – fejtette ki.
Az ellenzéki párt vezetője szólt arról is, hogy elsősorban a fiatalok lakhatási gondjai okozzák a kivándorlást és a gyermekvállalás kitolódását.
Vona Gábor azt mondta: a Jobbik, ha kormányra kerül, “történelmi jelentőségű otthonteremtési fordulatot” hoz.
2020-tól évente 10 ezer lakást újítanak fel és ugyanennyi új ingatlant építenek, amelyeket a dolgozó fiatalok kedvezményesen, legfeljebb négyzetméterenként 800 forintért bérelhetnek, 8-10 év után pedig akár a tulajdonukba is kerülhet – közölte.
Vona Gábor emellett azzal egészítette ki első választási vállalását, hogy pártja a szegény és gazdag migránsok mellett titkosan sem fogadna be migránsokat. A Jobbik elnöke ismételten az évszázad átverésének nevezte, hogy a kormány az elmúlt három évben 2300 migránst fogadott be, továbbá felszólította a kabinetet, adjon tájékoztatást a befogadottak állampolgárságáról és hollétéről.
Elmondta továbbá, a Jobbik a betelepítettek ügyében közérdekű adatigényléssel fordul valamennyi magyar önkormányzat jegyzőjéhez, továbbá várhatóan péntekig összegyűjti a rendkívüli parlamenti ülés összehívásához szükséges aláírásokat, a Házban pedig Orbán Viktor miniszterelnöktől vár magyarázatot a történtekre.
(MTI)