Az ellenzéki politikus egy helyi utcafórum előtt tartott sajtótájékoztatóján a csomag részeként egyebek mellett az egészségügy, az oktatás, a szociális kérdések átgondolását, a nyugdíjak rendezését, az agrárpolitika átgondolását, valamint a kis- és középvállalkozók helyzetbe hozását jelölte meg.
Hozzátette, mindezt egy valódi szakértői kormány felállításával kívánja megvalósítani, különféle szakmai szervezetek álláspontjának figyelembevételével.
A Jobbik elnöke azt mondta: pártjuk meg akarja védeni az ország biztonságát, ehhez pedig “még titkolózva sem” kívánja idegenek tömegeit befogadni.
Hozzátette, a Jobbik nagy súlyt helyez a korrupció felszámolására és a “média felszabadítására a jelenlegi elnyomás alól”.
Vona Gábor az Európai Unióval való együttműködésről szólva közölte: a Jobbik a konfrontáció helyett a kapcsolatok rendezésére törekszik, ha elnyeri a választók többségének bizalmát.
(MTI)