A politikus szerint a kormány farizeus módon viselkedik, mert Orbán Viktor miniszterelnök három éve az ENSZ New York-i tanácskozásán maga is világkvótát sürgetett.
Azt mondta, a kormány “látszólag küzd egy aggastyán milliárdossal szemben”, azonban a Soros Alapítvány egyik kiadványában szerepel azon kormánytagok névsora, akik ösztöndíjasként olyan kiképzésben részesülhettek, ami alátámasztja, hogy miért hajtanak végre betelepítési programot.
Z. Kárpát Dániel azt is megfogalmazta, hogy semmilyen kötelezettség alapján nem kellett volna oltalmazotti státuszt adni 2300 embernek. Hozzátette: nem lenne a fideszes Németh Szilárd helyében, amikor különbséget kell tenni kvóta alapján ideküldött szudáni és a genfi egyezmény alapján érkező szudáni ember között.
Az alelnök bírálta azt is, hogy további 20 ezer, letelepedési kötvénnyel érkező gazdag migránsnak nyitották meg az állampolgárság előszobáját, továbbá a lakhatási programot dolgoztak ki migránsoknak.
A Jobbik hatalmas különbséget lát a valóság és a fideszes óriásplakátok között – mondta, megjegyezve: csak egy szűk réteg hiszi el, hogy a kormány valóban ellenállást tud tanúsítani a migrációval szemben.
(MTI)